Megbízható forrásra hivatkozva a ZDNet Microsoft-specialistája azt valószínűsíti, hogy akár már szeptember közepére elkészülhet a Windows 8 bétája.
Pletykákkal, nevük elhallgatását kérő forrásokra alapozott híresztelésekkel sosem árt vigyázni. Így van ezzel a ZDNet Microsoftra specializálódott kolumnistája is, aki a mostani hír kapcsán hosszan fejtegeti, milyen feltételekkel hajlandó beszámolni ilyen értesülésekről.

Mivel a Windows 8 lehetséges megjelenését nem tudta három független forrásból megerősíteni, ám hihetőnek tartja, ezért (nem annyira) őrült Microsoft-pletykaként hozta az értesülést, miszerint az új operációs rendszer bétája már szeptember közepén nyilvánosságra kerülhet a cég kaliforniai fejlesztői konferenciájára időzítve.

Mary-Jo Foley szerint az eddigi információmorzsák alapján reálisnak tűnik, hogy szeptemberre elkészül a Windows 8 béta, amelyet valamikor 2012 elején követhet az RC, azaz a kiadásra jelölt verzió. Korábban az volt a vélekedés, hogy az őszi konferenciára maximum a béta előzetes (preview) változatát jelentik be, de a Microsoftnak alapvető fontosságú lenne az új operációs rendszer kiadása, ezért a sietség indokolt. A Windows 8 egyik legfontosabb újdonsága az érintőképernyős vezérlés támogatása, ami az egyre több pénzzel kecsegtető tabletpiacon tenné könnyebbé a Microsoft helyzetét.

A Windows 8 kiadásra kész (RTM) verziója a fentiek alapján akár már jövő áprilisban elkészülhet, ami azt jelenti, hogy a vakációra indulóknak már az új operációs rendszerrel szállított laptopokat és táblagépeket kínálhatnak a kereskedők. Ha esetleg némi csúszás lépne fel, akkor is elég kell legyen az idő legalább arra, hogy az iskolakezdéskor tapasztalt forgalomnövekedést kihasználják az új Microsoft szoftverrel érkező eszközök.

Élőben is színre lépett a Windows 8
Windows 8: saját vezérét helyesbíti a Microsoft

Beépül a Geminibe a Google leghasznosabb MI-szolgáltatása

A hallucinációra kevésbé hajlamos NotebookLM képességei ezzel közvetlenül elérhetővé válnak a keresőóriás általános MI-alkalmazásában.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.