A másfél éve egy hiba miatt a fél világot megfektető biztonsági céget a tulajdonosok egy csoportja azért perelte be, mert szerintük a menedzsment megtévesztette őket. Egy szövetségi bíró első körben a vállalatnak adott igazat.
Hirdetés
 

A héten elutasította az ügyben eljáró szövetségi bíró azt a CrowdStrike részvényeseinek egy csoportja által beadott keresetet, amely azon alapult, hogy az informatikai cég és annak vezetősége tudatosan megtévesztő állításokat közölt, illetve kulcsfontosságú belső információkat hallgatott el. 

A beperelet vállalat egyik pillanatról a másikra vált világhírűvé 2024 nyarán, amikor is a cég által kiadott, hibás szoftverfrissítés nagyjából 8,5 millió windowsos gépet tett használhatatlanná, ami világszerte óriási gondokat okozott – például a légi közlekedésben, az egészségügyi intézményekben, a pénzügyi szolgáltatásokban és a segélyhívó rendszerekben.

A Reuters beszámolója szerint Robert Pitman szövetségi bíró úgy látta, a részvényesek "nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy a CrowdStrike és vezető tisztségviselői által a szabályozó hatóságoknak benyújtott dokumentumokban, az eredménybeszámolókban és a vállalat honlapján szereplő számos nyilatkozat lényegileg hamis és félrevezető volt, vagy csalási szándékkal történt".

Mindez komoly csapás a beadvány mögött álló Thomas DiNapolinak, aki New York állam pénzügyi ellenőreként az állam közel 300 milliárd dolláros nyugdíjalapját is felügyeli. A részvényesek az ő vezetésével igyekeztek bizonyítani, hogy a CrowdStrike-nak sem a szoftverek tesztelésével kapcsolatos előírásai, sem minőségbiztosítási csapata, miközben a cég vezetői a profit maximalizálása érdekében "minden másnál előbbre valónak tartották a sebességet".

A CrosdStrike részétől természetesen megelégedéssel nyugtázták a döntést, míg DiNapoli szóvívőjén keresztül egyelőre csak annyit nyilatkozott, hogy vizsgálják a bírósági határozatot. Az eljáró bíró ugyanakkor jelezte, hogy a felpereseknek lehetőségük van módosítani beadványukon.

Pertenger

Ugyan az informatikai vállalat ezt a kört megnyerte, még bőven lesz dolga a cég jogászainak. Elég csak a Delta Air Lines ügyét említeni. A légitársaság volt az egyik legsúlyosabb érintettje a 2024-es frissítési bakinak: hozzávetőleg 7000 járatot kellett törölni, ami becslések szerint 500 millió dollárnyi veszteséget okozott. Mindezt a Delta peres úton igyekszik behajtani. A 2024 novemberében indított per kapcsán tavaly májusban a felperesnek kedvező döntést hozott egy georgiai bíró, aki további eljárásra alkalmasra ítélte a Delta beadványában foglaltak jórészét.

Érdekesség, hogy egy másik, de kapcsolódó eljárásban ugyancsak a fentebb említett texasi Pitman bírónak kellett döntenie. Ő azonban tavaly nyáron elutasította a légitársaság utasai által indított pert. Ez az eljárás jelenleg a New Orleans-i szövetségi fellebbviteli bíróságnál jár, ugyanis az utasok megfellebbezték a bírói döntést.

Biztonság

Kevesebb appot töltöttünk le, de sokkal többet fizettünk értük 2025-ben

A mobilos alkalmazások letöltéseinek száma már évek óta csökken, az Appfigures éves jelentéséből azonban kiderül, hogy az alkalmazások így is egyre több bevételt termelnek.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.