A társaság MI-részlegének vezetője összefoglalta, hogy miért lesz emberi és biztonságos a vállalatánál épített szuperintelligencia, miután letárgyalta saját magával, hogy mire van szüksége az emberiségnek.
Hirdetés
 

Hamarosan beindul a Microsoft és az OpenAI közötti valódi verseny, amit eddig visszafogott a két vállalat kölcsönösen előnyösnek mondott együttműködése. Az utóbbi időben már sok szempontból terhes megállapodás része volt az a korlátozás is, amelynek értelmében az OpenAI technológiáját használó Microsoft nem folytathatott saját kutatásokat a mesterséges általános intelligencia (AGI) fejlesztéséhez, sőt a beszámolók alapján még azt is korlátozta, hogy saját maga mekkora modelleket taníthatott, visszafogva egy bizonyos számítási küszöbön túli rendszerek építését. A társaság MI-részlegének (Microsoft AI vagy MAI) vezetője, Mustafa Suleyman a Fortune-nak nyilatkozva el is ismerte, hogy "egy ilyen méretű vállalat számára ez mennyire nagy korlátozás".

Ez a felállás azonban most megváltozik: Suleyman néhány nappal ezelőtt bejelentette a MAI szuperintelligencia-csapatának megalakulását, és leírta, hogy a Microsoft milyen megközelítéssel ugrik neki az emberfeletti képességekkel bíró MI-rendszerek megalkotásának. Az AGI és a szuperintelligencia ebben a pillanatban nem annyira a mérnökök, mint inkább a reklámszakemberek területe, hiszen nemcsak hogy nem léteznek a szóban forgó rendszerek, hanem még abban sincs megegyezés, hogy a jelenleg alkalmazott megközelítésekkel valaha létre lehet-e hozni ilyesmit. A magukra valamit adó technológiai vállalatok azonban már ezzel a célkitűzéssel kápráztatják el a befektetőiket, dedikált szervezeteket alakítva ki az elképzelt technológia kutatására.

Az emberiséget minden kognitív feladatban túlhaladó gépeknek persze már a koncepciója is aggasztó kérdéseket vet fel: mi is beszámoltunk például arról az októberben indított kezdeményezésről, amelyben egy sor befolyásos személyiség követeli a szuperintelligencia felépítésére irányuló munka felfüggesztését, a tudományos konszenzus kialakításához és a közvélemény támogatásához kötve a tiltás feloldását. A Microsoft mostani bejelentése is egy "humanista szuperintelligencia" (HSI) fejlesztését próbálja meghatározni, ami Suleyman bejegyzése szerint az emberek és általánosabban az emberiség szolgálatába kényszerítené a "hihetetlenül fejlett MI-képességeket", némileg szembeállítva azt az OpenAI vagy a Meta agendájával.

Nem versenyeznek, de azért gyorsak lesznek

A közlemény szerint a Microsoft elutasítjuk az AGI-versenyről szóló narratívákat, amennyiben hosszú távon gondolkodik a "emberek milliárdjainak biztosított kézzelfogható, konkrét és biztonságos előnyökben", bár a Fortune cikke alapján a társaság továbbra is az OpenAI-partnerség 2030-ig történő meghosszabbítására törekszik, hogy továbbra is korai hozzáférést kapjon az időközben for-profit tevékenységre váltó cég legjobb modelljeihez és szellemi tulajdonához. A Microsoft csapatában számos olyan kutató van, akiket a Google-től, a DeepMindtől, a Metától, az OpenAI-tól vagy az Anthropictól igazoltak, Suleyman pedig gyors innovációt ígért annak ellenére, hogy hangsúlyozta az óvatosságot is a nem teljesen kiforrott MI-funkciók bevezetését illetően.

Egyelőre nehéz elképzelni, hogy az általa "gondosan kalibrált, kontextusba helyezett, korlátokon belül működő" technológia fejlesztése a hogyan jön össze a mások által "határtalan és korlátlan, magas fokú autonómiával rendelkező entitásként" hivatkozott szuperintelligenciával, ha a tőzsdén jegyzett társaságok a tapasztalat szerint mindent és bármit versenyhelyzetként kezelnek. Még az olyan kezdeményezések is, mint az OpenAI korábbi vezető tudósa által alapított Safe Superintelligence, amelynek küldetése a biztonságos szuperintelligencia létrehozása és szavatolása, alapvetésként fogadják el az egyelőre megismerhetetlen és ennek megfelelően kockázatos AGI hajszolását, ami saját fejlesztői szerint is kockázatokat hordoz az emberiség jövőjét illetően.

A dolog azért magyarázható nehezen, mert ezzel a figyelem egy sokak szerint nagyon távoli technikai célra irányul, szemben a már most is működő, az AGI-hoz képest primitív, de egyre nyilvánvalóbb károkat okozo generatív MI-eszközökkel. Ezek a kritikusok szerint éppen felforgatják az oktatást, lezüllesztik az az információs teret, új szintre emelik a dezinformációt, fokozzák az egyenlőtlenséget, mentális egészségügyi problémákat okoznak, miközben az emberi munkahelyeket is elsősorban azért szüntetik meg, mert más módon nem képesek visszahozni a technológiába öntött óriási befektetéseket. Így akármilyen klassz dolog lehet a "humanista szuperintelligencia" felelős fejlesztése, nem mindenki látja úgy, hogy éppen most kellene emelni a téteket.

Piaci hírek

Másfél éves trend tört meg a tabletpiacon

Előzetes piackutatói adatok szerint az idei harmadik negyedévben csak 38 millió táblagépet szállítottak le globálisan, ami 4,4 százalékkal elmarad a tavaly ilyenkori teljesítménytől.
 
Hirdetés

Mi lesz a sötétszál sorsa?

A mindent behálózó dark fiber létjogosultsága megkérdőjeleződik a vezetékmentes technológiák megállíthatatlan terjedésével?

Hogyan lehet összehangolni a CAPEX és OPEX költségeket a FinOps módszerekkel?

a melléklet támogatója a 4iG

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.