A pletykák szerint küszöbön áll Jony Ive és Sam Altman közös startupjának megvásárlása, amivel sokkal könnyebbé válhat a ChatGPT fejlesztőjének régóta emlegetett hardveres bővülése.

Több mint 500 millió dollárt is megérhet az OpenAI-nak az io Products nevű startup megvásárlása – derül ki a The Information belső forrásokra alapozott beszámolójából. A lap szerint a ChatGPT fejlesztője intenzív tárgyalásokat folytat a lehetséges akvizícióról.

Az ügylet egyik legnagyobb pikantériáját az io Products két alapítójának személye adja. Egyikük az Apple ikonikus termékeinek egykori tervezője, Jony Ive, másikuk pedig maga az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman. És hogy a személyes vonal még erősebb legyen, meg lehet említeni azt is, hogy a startup első befektetői között volt Laurene Powell Jobs, aki az Apple társalapítójának, Steve Jobsnak az özvegye.

A The Information cikke szerint az io Products a mesterséges intelligenciában lévő képességeket maximálisan kihasználni képes termékeken dolgozik, például intelligens otthoni eszközökön és egy képernyő nélküli telefonon. Utóbbit azonban a cég határozotttan cáfolta.

A felvásárlás nyilvánvalóan megkönnyítheti az OpenAI hardvergyártói ambícióinak beteljesedését, mivel a már folyó tervezési munkák eredményei mellett egy maroknyi, de eszközépítésben igencsak jártas szakembergárdát is örökölne. Az értesülések alapján azonban egyelőre az sem zárható ki, hogy az akvizíció helyett csak egy szorosabb együttműködési szerződést kötnek a felek.

Régóta lóg a levegőben

A mostani pletykák egyáltalán nem a semmiből érkeztek, hiszen a történet egészen 2023 szeptemberéig nyúlik vissza. Akkoriban járt körbe a sajtóban a hír, miszerint az Apple legendás dizájnerével kreálná meg az MI-k iPhone-ját az OpenAI vezetője. A felek akkor még nem erősítették meg az értesülést, ám egy évvel később Ivy egy interjúban részletesen beszélt az ügyről.

A The New York Times hasábjain megjelent írásból kiderült többek között, hogy a két szakember több közös vacsora alkalmával "főzte ki" a tervet, miszerint együtt dolgoznak a forradalminak szánt MI-eszköz megalkotásán. Az OpenAI hozza az egyre fejlettebb képességekkel rendelkező generatív modelljeit, Ive pedig kitalálja, mindezt hogy lehetne a felhasználók számára a lehető legpraktikusabb és vonzóbb formába csomagolni.

A projektet a tavaly őszi interjú szerint a 2019-ben indított LoveFrom csapata gondozza. A céget Ive alapította közvetlen azután, hogy elköszönt az Apple-től. A LoveForm alig kétszámjegyű szakembergárdáját erősíti az almás vállalat két másik ex-dizájnere is. Tang Tan és Evans Hankey többek között az eredeti iPhone kialakításánál is bábáskodtak, szorosan együttműködve Ive-val.

(Kép: OpenAI)

Piaci hírek

Kínában vége az okos és autonóm járművek reklámozásának

A hirdetések szóhasználata mellett a frissített szabályozás szigorúbb eljárásokat és hatósági jóváhagyást ír elő a vezeték nélküli technológiai frissítésekhez is.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.