Kína megtiltja az autógyártóknak az "okos vezetés" és az "autonóm vezetés" kifejezések használatát a vezetéstámogató funkciók hirdetésében, és szigorúbban fogja ellenőrizni az ilyen jellegű technológiai fejlesztéseket – számolt be róla a Reuters. A hírügynökség által megtekintett és névtelen forrásai által igazolt utasítást a kínai ipari és informatikai minisztérium szerdán adta át egy közel 60 iparági szereplővel folytatott találkozóján, közvetlen előzményének pedig egy Xiaomi SU7 szedán márciusban történt halálos balesetét tekintik.
A tragédia a tudósítás alapján széleskörű aggodalmakat váltott ki a járművek biztonságával kapcsolatban: a vizsgálatok szerint az autó kigyulladt, miután közel 100 km/h sebességgel ütközött neki egy út menti betonoszlopnak másodpercekkel azután, hogy sofőrje átvette az irányítást a fejlett vezetéstámogató rendszertől (ADAS). A minisztérium időközben megerősítette a hírt a találkozóról, ahol állítólag tisztázta a járműgyártókra vonatkozó, a netre csatlakozó (connected) járművek technológiai fejlesztéseit érintő követelményeit is.
A februárban frissített szabályok értelmében az autógyártók többé nem tesztelhetnek és fejleszthetnek távoli szoftverfrissítéseken keresztül ADAS funkciókat olyan járművekhez, amelyeket korábban már jóváhagyás nélkül szállítottak ügyfeleiknek. A későbbiekben ugyanakkor el kell végezniük a megfelelő teszteket a megbízhatóság igazolására, és a bevezetések előtt hatósági jóváhagyást kell szerezniük – szemben azzal a gyakorlattal, ahogy a gyártók az árháború közepette sietve szórják a piacra az ADAS rendszerekkel felszerelt modelleket.
A piacnak is jót tehet, ha lassítanak az autógyártók
A "okos vezetésként" hivatkozott képességet kulcsfontosságú értékesítési pontként kezelik az egyre élesebb árversenyben, ami a világ legnagyobb autópiacaként számon tartott Kínában már harmadik éve tart. Legutóbb a BYD emelte tovább a tétet, amikor februárban több mint húsz megfizethető modellt vezetett be 10 ezer dollár alatti áron, ugyancsak ingyenes "okos vezetési" funkciókkal felszerelve. A példát a Reuters szerint azóta más piaci szereplők, így a Toyota vagy a Leapmotor is követték hasonló árú és tulajdonságokkal rendelkező járművekkel.
A tudósításból kiderül, hogy a kínai szabályozó hatóságok azért is szigorítják folyamatosan az elektromos járművek (köztük az akkumulátorokra vonatkozó előírások) ellenőrzését, mert az iparág a vártnál is gyorsabban növekedett: év végén az elektromos járművek és a hibridek már több mint felét tették ki az összes eladásnak. A szigorúbb szabályozás természetesen növeli a költségeket és lassítják a fejlesztés és a bevezetés ütemét is, de az elemzők szerint felgyorsíthatja a régóta esedékes konszolidációt a túlkapacitással küzdő kínai autóiparban.
Az már az előző hónap végén kiderült, hogy a Tesla is kénytelen megváltoztatni Kínában a Full Self-Driving (FSD, teljes önvezetés) vezetéstámogató funkció nevét, és az Autopilot kifejezést is hanyagolnia kell a továbbiakban. Emellett kénytelen volt felfüggeszteni az országban az FSD ingyenes próbaverzióját, miután már akkor komoly ellenszélbe került a szabályozók részéről: a vállalat tavaly még 2025-re tette a rendszer bevezetését Kínában, de az ottani hatóságok februárban "határozatlan időre" módosították a szoftver engedélyezését.
a kép forrása: Xiaomi - mi.com
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak