A másfél évtizede alapított analitikai vállalkozás nem szereti reklámozni, mivel foglalkozik. Ha igaznak bizonyulnak a tőzsdére menetelről szóló hírek, akkor a titkolózásból is fel kell majd adni valamicskét.

Vannak vállalkozások, amelyeknél nem első számú szempont, hogy a címlapra kerüljenek. Ilyen az amerikai Palantir Technologies is, amely big datára épülő analitikai szolgáltatásokat nyújt. Ha hozzátesszük, hogy ezt például kormányzati hírszerző ügynökségeknek teszi a megfigyelési képesség fokozására, akkor jobban érthető, miért nem lehet találkozni a cég hirdetéseivel.

Jöhet a nyilvános kereskedés?

A Wall Street Journal értesülései szerint a 2003-ban alapított vállalkozásnál a tőzsdére menetelt készítik éppen elő. A lapnak nyilatkozó banki szakemberek szerint 41 milliárd dolláros értékeléssel lépnének parkettre. Egy korábbi, 2015-ös értékeléskor még "csak" 20 milliárd szerepelt a cég neve mellett. 

A források elmondása alapján a nyilvános részvénykibocsátás még nem eldöntött kérdés, de a pénzügyi szereplőkkel folytatott megbeszélésből az derül ki, hogy ha zöld utat kap a terv, akkor az már jövőre megtörténhet.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy épp a napokban röppent fel a hír, hogy az Uber szintén ezt teszi, ráadásul meglehetősen sokkoló, 120 milliárdos értékelési szintet kitűzve. Azaz a korábbi években ezen a területen igen visszafogottan viselkedő technológiai szektorban újra jöhet egy IPO-hullám.

Kényes terepen dolgoznak

Amennyiben tényleg tőzsdei céggé válik a Palantir, erdekes lesz megfigyelni, hogy árazza be a piac a magáról sokat soha nem eláruló, de mégis híres és hírhedt szerepkörben emlegetett vállalkozás. A cég születésénél a PayPal-t felvirágoztató Peter Thiel bábáskodott, de már az elején feltűnt a támogatók között az amerikai hírszerzési ügynökség (CIA) is. Nem véletlenül, hiszen a Gyűrűk Ura mindent látó varázserejű kövéről elnevezett startup szofisztikált megfigyelésre alkalmas adatbányász szoftverek fejlesztésére szakosodott.

Fő termékük, a Palantir Gotham a titkosszolgálatok, rendőri szervek kedvelt fegyvere a terrorizmus és bűnözés elleni küzdelemben, de említést érdemel a Palantir Foundry is, amely a bankok, pénzügyi szolgáltatók elemzési fegyvere. Bár a titkosszolgálatok és az elhárítási szervek kedvelik a cég szolgáltatásait, a piacon vegyes a fogadtatása. Például a Coca-Cola, az American Express és a Nasdaq sem volt megelégedve a szolgáltatás ár-érték arányával, és felbontották a szerződést.

A cég legnagyobb dobása valószínűleg az volt, hogy az ő algoritmusuknak is köszönhetően sikerült elkapni Oszáma bin Ládent, ám ezt hivatalosan nem erősítették meg. A serpenyő másik oldalán is találni "súlyokat", ilyen például a New Orleansban történt titkos megfigyelési projekt. Az ottani rendőrség által alkalmazott prediktív rendszerről sokáig csak a polgármester és néhány kiválasztott tudott, ám végül a sajtónak köszönhetően elég komoly nyilvános ügy lett belőle.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.