Lapértesülések szerint a taxitársaság így menne jövőre a tőzsdére, miközben leválasztaná magáról a pénznyelőként működő fejlesztő részlegét.
Hirdetés
 

A The Wall Street Journal keddi beszámolója szerint az Uber 120 milliárd dolláros értékeléssel tervezi részvényeinek elsődleges forgalomba hozatalát a tőzsdén, ami nagyjából 50 milliárddal haladná meg a vállalat legutóbbi befektetési körén alapuló, 60 milliárd dolláros cégértéket. A 2019-re tervezett részvénykibocsátás ezzel minden idők egyik legnagyobb értékű tőzsdei belépője lenne, az Uber piaci kapitalizációja pedig a nyilvános kereskedésben való megjelenéskor meghaladná például a Facebook 2012-es 104 milliárdját is.

A társaság tőzsdére menetele ugyanakkor az eddigi legkomolyabb próbatétel lesz azzal kapcsolatban, hogy a befektetők meddig hajlandók tolerálni a technológiai unikornisok, vagyis az egymilliárd dollárnál is többre értékelt startupok veszteségeit. (A befektetői állatnevezéktan szerint egyébként az Uber jelenleg "dekakornis", a százmilliárdos értékelés felett pedig "hektokornis" cég lenne, és ez nem vicc.) Bár a társaságnak valamelyest sikerült csökkentenie veszteségeit, az elmúlt pénzügyi évben is komoly veszteséget termelt.

Távolságot tartanának a saját pénznyelőjüktől

Az Uber 2009-es indulása óta már több mint 11 milliárd dollárt égetett el, likviditási problémái ennek ellenére még nincsenek, hiszen eddigi befektetőinek köszönhetően még augusztusban is több mint 7 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik. Bár a vállalat nem kommentálta a WSJ értesüléseit, a kibocsátás körül bábáskodó Goldman Sachs és Morgan Stanley 120 milliárdos értékelésről szóló javaslata mindenképpen azt feltételezné, hogy a társaságnak sürgősen meg kell találnia a további növekedés biztosítékait.

Ahogy arról szeptember elején írtunk, az újabb területekre (elektromos rollerek, ételszállítás) való benyomulás is egyelőre inkább a költségoldalon jelentkezik. A Financial Times szerdai riportjából ugyanakkor az derül ki, hogy a vállalat Advanced Technologies Group nevű, az önvezető járművek fejlesztésén is dolgozó részlegét még a tőzsdére lépés előtt leválasztaná magáról, és egy saját gazdálkodással működő spin-off cégbe vinné, amelynek kisebbségi részesedését ugyancsak áruba bocsátaná.

Az autonóm járművek fejlesztése az elmúlt három évben legalább 2 milliárd dollárt emésztett fel, amit a részvényesek a megfelelő jövőkép hiányában a veszteség rovatba könyvelnek. A fejlesztéseknek egyelőre nem sok hozadéka volt, sőt a teherszállítással kapcsolatos terveket már el is engedték, a társaság egészének negyedévről negyedévre termelt veszteségéhez pedig hol 15, hol 30 százalékával (az elmúlt hat negyedévet tekintve 125 és a 200 millió dollár közötti szinten) járult hozzá.

A digitális gazdaság nagyrészt a bizalomra épül

A FT értesülései szerint (amelyeket az Uber megint csak válasz nélkül hagyott) a vállalat megtartaná az ellenőrzést az új szervezet felett, de külső partnereket vonna be a költségek fedezésére és a technológiák piacosítására is. Bár az Uber vezérigazgatója a múlt hónapban még cáfolta, hogy az Advanced Technologies Group értékesítését terveznék, megfogalmazásában ott lógott a "pillanatnyilag" kifejezés is, ami éppenséggel nem jelent ellentmondást a Finanial Times információival szemben.

A részvénykibocsátás előtt természetesen a korábbi PR-katasztrófák utóhatásait is kezelni kell, az Uber új vezetése pedig ismét kijött valamivel ezen a területen. Az Egyesült Királyságban és 23 további európai országban az alkalmazásból elérhető biztonsági funkciók a korábban lokálisan működő eszközöket fogják össze: az utasok megoszthatják az utazás részéeteit a megbízhatónak jelölt kapcsolatokkal, egyszerűen hozzáférhetnek a vészhelyzeti szolgáltatásokhoz, vagy tájékozódhatnak a biztonsággal kapcsolatos szabályokról.

A sofőrök vagy az Uber Eats futárok ugyancsak megkapták a maguk biztonsági frissítéseit a megbízható kapcsolatok vagy a riasztások tekintetében, de rendelkezésükre áll például a sebességtúllépést jelző figyelmeztetés vagy a biztosítások könnyebb intézésére szolgáló központi felület is. Mindez egy kicsi, de nagyon is szükséges lépést jelent az Uber ingatag piaci helyzetében, amit nem kifejezetten erősítettek a cég biztonsági intézkedéseinek elégtelenségéről szóló kritikák.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.