Az FCC olyan eljárást kezdeményezett Amerikában bejegyzett ázsiai távközlési cégek ellen, amelyben utóbbiaknak kell érvelni azért, hogy miért ne tiltsák be működésüket.
Hirdetés
 

Koronavírus ide vagy oda, az élet nem állhat meg. Legalábbis így is lehet interpretálni azt a friss hírt, miszerint az Egyesült Államok kormányzata nem szándékszik enyhíteni a Kínával szemben indított gazdasági háború intenzitásán.

Bizonyítási kényszer

A távközlési szolgáltatások felügyeletét ellátó Szövetségi Hírközlési Bizottság (Federal Communications Commission - FCC) úgynevezett "show cause ordert" küldött négy (praktikusan három) kínai tulajdonú, Egyesült Államokban tevékenykedő telkónak. Ennek értelmében a China Telecom Americas, a China Unicom Americas, a Pacific Networks Corp és az utóbbi százszázalékos tulajdonában lévő ComNet (USA) LLC képviselőinek kell majd hitelt érdemlően bizonyítaniuk egy eljárásban, hogy semmiféle veszélyt nem jelent működésük az USA-ra nézve.

A múlt hét pénteken bejelentett intézkedés okaként az utóbbi években újra és újra felhozott nemzetbiztonsági kockázatokat jelölték meg. Ez a mostani összefüggésben azért különösen érdekes, mert az Egyesült Államok ezidáig nemigen tudott bemutatni semmiféle olyan bizonyítékot, ami mindezt megerősítené.

Az említett cégek régóta jelen vannak az amerikai piacon. A kínai állam kezében lévő China Telecom tengerentúli leányvállalata például 2000-es évek óta nyújt szolgáltatásokat, és a pénteki döntésre reagálva ezt nem is felejtették el hangsúlyozni. A közlemény emellett természetesen tartalmazza a szokásos elemeket is: a felhozott vádak és kockázatok alaptalanok, illetve állnak elébe a folyamatnak és minden szükséges információt az FCC rendelkezésére bocsátanak majd, hogy megnyugtatóan rendeződhessen az ügy.

Amerikai szövetségi szervek viszont egyre hangosabban követelik az FCC-től, hogy vonja vissza a működési engedélyt. A mostani döntés közvetlen előzménye volt, hogy az igazságyügyi minisztérium képviselői május elején sajtóközleményben sürgették az FCC-t a tiltás elrendelésére. A szervezet egyébként már tavaly kezdett vizsgálódni a témában.

Érdemes azt is felidézni, hogy tavaly tavasszal az FCC testülete egyhangú szavazással utasította el a China Mobile amerikai földre tervezett "partra szállását". Akkor az indok szintén az állami háttérben rejlő biztonsági kockázatok voltak, mivel az amerikai fél attól tart, hogy a távközlési vállalat szolgáltatását kémkedési tevékenységre használná ki Kína.

Raknak még a tűzre

Bár az elmúlt hónapokban volt olyan pillanat, amikor enyhülni látszott a két nagyhatalom közötti feszültség, a konfliktus lezárásához elengedhetetlen széles körű kereskedelmi egyezmény első fázisának aláírásakor is világos volt, hogy itt még egyáltalán nem lehet békéről beszélni.

A helyzeten nyilván nem segített a koronavírus elterjedése, amely alapvető bizonytalanságot hoz a globális gazdaságban és ezen keresztül befolyásolhatja a világ hatalmi erőtereit is. Úgy tűnik, az USA-ban inkább a konfrontációt, mint a megbékélést látják a kifizetődőbb stratégiának.

Februárban például egy sor, jellemzően sok évvel ezelőttre visszanyúló ügy aktáját porolták le az amerikai ügyészek, hogy ennek apropóján 16 különböző bűncselekménnyel vádolják meg a Huaweit, illetve a kínai óriásvállalat magas rangú munkatársait.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.