Tegnap jelentették be hivatalosan, hogy elindul a Cloud Spanner adatbázis-szolgáltatás, amely az SQL és a NoSQL előnyeit ötvözi.

Új adatbázis-szolgáltatással bővült a Google Cloud Platform. Az eddigi portfóliót (Cloud SQL, Cloud Datastore, Cloud Bigtable) a hivatalosan is nyilvános béta szakaszba lépő Google Spanner, egy globálisan elosztott relációs adatbázis teszi teljessé, mely egy teljes menedzselt szolgáltatásként kínál a cég. A Spannerben ötvözték az ún. ACID (Atomicity, Consistency, Isolation, Durability) tranzakciókat és az SQL szemantikát a NoSQL adatbázisokat jellemző skálázhatósággal és magas rendelkezésre állással.

Közel 10 évnyi kutató-fejlesztő munkával sikerült feloldani a két megközelítés ellentmondásait. A koncepciót 2007-ben fogalmazták meg, akkor indultak a kutatások is. Az első eredményeket azonban már 2010-ben alkalmazta arra, hogy szerverparkja közötti optimális munkamegosztást tudjon kialakítani. Akkor még a Spanner feladata az volt, hogy a világszerte működő, elképesztő méretű adatközpont-hálózatát a lehető legkevesebb emberi beavatkozással és a lehető leggazdaságosabb módon tudja üzemeltetni. A Spanner már akkor is egy- és tízmillió közötti számú szerverben gondolkodott, ami kb. 10 trillió (1013) könyvtárat és 1018 bájt információt jelent.

Öt éve publikálták a modellt

Az adatbáziskezelő-modellt végül 2012-ben publikálták. A lényeg már az akkor kiadott dokumentumból kiderült: olyan adatbázisról van szó, amely képes az egész bolygóra kiterjedni, és konzisztens tranzakciós műveleteket biztosít. A Spannerrel felépített adattárházak elképesztően sok csomópontból állhatnak, mégis képesek biztosítani az ilyen rendszerektől elvárható alacsony késleltetést és a konzisztens adatállapot-ábrázolást.

A közlemény szerint az új szolgáltatás legfőbb előnye, hogy a felhasználónak csak az alkalmazáslogikával kell foglalkoznia, a hardverrel és a szotverrel nem, ahogy a fürtözéssel (clustering) és a shardinggel sem. Horizontális skálázhatóságot biztosít anélkül, hogy szükség lenne az adatok migrálására NoSQL adatbázisokba.

A szolgáltatással a felhasználó lényegében megszabadul attól a tehertől, hogy magas rendelkezésre állású és katasztrófatűrő infrastruktúrát kelljen terveznie és üzemeltetnie. A biztonságot emellett titkosítás, hozzáférés-menedzsment és naplózás is növeli. (A Spanner, valamint a hagyományos relációs és nem-relációs rendszerek összehasonlítását lásd az alábbi képen.)
 

A Cloud Spanner és a hagyományos adatbázisok
(kattintson a képre, és néze meg nagyobb méretben)

(Forrás: Google)


Egyszerű árazásra törekedtek

A szolgáltatás ára három elemből tevődik össze. Magárét a Cloud Spannerért használatarányosan kell fizetni node-onként és óránként. Kell fizetni a tárolásért (adattáblák, másodlagos indexek), és végül bizonyos esetekben fizetni kell sávszélességért.

Az adatbázis-szolgáltatás ára 90 cent óránként és node-onként. A tárolási kapacitásért havidíjat számláznak, 30 centet havonta.

A technológia ütőképességét a Google azzal támasztja alá, hogy saját szolgáltatásaihoz is használja, többek között az AdWords és a Google Play mögött is a Cloud Spanner dolgozik.

Cloud & big data

Bosszantja a techvezéreket, hogy növekszik az ellenállás az MI-vel szemben

A felmérések és a konkrét események is azt mutatják, hogy egyre jobban eltávolodik egymástól a nyilvánosság és az MI-iparág vezetőinek valóságérzékelése.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.