Az adatközponti rendszereknél ugyan némileg mérséklődik a nyaktörő növekedési tempó, minden más területen viszont erősödik a bővülés üteme. Ezek eredője közel 10 százalékkal hízlalhatja a piaci tortát 2025-ben.

Több mint 5600 milliárd dollárnyi értékű forgalmat bonyolíthatnak idén az informatikai és kommunikációs piac szereplői, ami 9,8 százalékos növekedésnek felel meg – áll a Gartner frissen kiadott előrejelzésében.

Az előzetes számításai szerint tavaly 7,7 százalékkal bővült a piac, azaz az IKT-szektor elvileg felfelé ívelő pályára állt. Elvileg, mivel a növekmény egy jó részét elviszik a piacon általánosnak mondható áremelések, azaz a vállalatok informatikai vezetőinek vélhetően úgy lesz több büdzséjük, hogy abból nem telik a tavalyi csomagnál sokkal többre – figyelmeztet John-David Lovelock, az amerikai kutatócég alelnöke.

 


Szinte mondani sem kell, az idei költéseket is nagyban befolyásolják majd a generatív algoritmusok és általában a mesterséges intelligencia iránt megmutatkozó fokozott érdeklődés. Tavaly mindez az adatközponti vásárlásoknál mintegy 40 százalékos forgalomnövekedést hozott. Az arányokat jól szemlélteti, hogy 2025-ben minden 3 szerverre költött dollárból nagyjából 2 MI-feladatok futtatására kihegyezett rendszerre megy el.

A technológiával kapcsolatos általános hozzáállás ugyanakkor érezhetően közeledik a kijózanodási állapothoz. Ezt jelzi az is, hogy idén a várakozások szerint már "csak" 23 százalékkal sikerül megfejelni a szektor bevételeit. Hiába kezdenek visszavenni a GenAI-hoz kötődő elvárásaikból emberek, az ilyen irányú költések ettől még relatíve erősek maradnak.

A Gartner szakértője szerint fontos kiemelni, hogy ugyan mind az otthoni felhasználók, mind a vállalatok sok MI-képes számítógépet, tabletet, telefont fognak idén vásárolni, még nem látszik az a "must have" funkció, ami ellenállhatatlanná tenné ezeket az eszközöket. Azaz nem a plusz képességek miatt fogynak majd az AI PC-k, hanem azért, mert egyre több lesz az ilyen modell a gyártók kínálatában.

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.