A robotok látványos fejlődésével a robotgyártó cégek egyre nehezebb fizikai mutatványokkal reklámozzák az általuk fejlesztett eszközöket az akadálypályákon. Legutóbb a Boston Dynamics Atlas nevű humanoid robotja kápráztatott el mindenkit egy berendezett építési helyszínen, ahol képes volt megkeresni és ügyesen felhajítani egy szerszámos táskát egy építőmunkásnak az állványzat tetejére, hogy aztán a már megszokott hátraszaltóval zárja a mutatványát. A robotok legújabb generációja azonban nem csak atlétikai képességeit villogtatja, hanem más területeken, például az emberi cselekvések utánzásában is folyamatosan fejlődik.
A japán Docomo a barcelonai Mobile World Congressen (MWC) mutatta be "mozgásmegosztó technológiáját", ami lehetőé teszi a gépeknek, hogy valós időben kövessé emberi partnereik tevékenységét. Ezúttal egy kis méretű robotról volt szó, amelyik teát készített, de nem valamilyen előre programozott módon: egy valódi csészével úgy hajtotta végre a teafőzés összes műveletét, hogy egy mellette álló, mozgásérzékelőkkel felszerelt humán demonstrátor mozdulatait követte. Mindez pedig rögzíthető és meg is ismételhető, így a Business Insider beszámolója alapján a robot később magától is képes lehet a feladatok (itt éppen a teakészítés) elvégzésére.
Mindenféle lehetőségek az érzékszervekben
A cikk szerint a robotok utánzási képességei relevánsak lehetnek egy sor valós felhasználási esetben, jellemzően az alantas vagy ismétlődő foglalatosságok automatizálhatók. Az ember állapotát rögzítő és továbbító technológia egyelőre vezetékeket használ, de a Docomo arra számít, hogy a mobil szélessáv következő generációjának (6G) megvalósulásával vezeték nélkül is működni fog a még gyorsabb és megbízhatóbb hálózatokon. Ehhez a lap az MWC-ről szólva hozzáteszi, hogy jóllehet még az 5G is bevezetés alatt áll, az idei eseményen már érezhtő volt 6G körüli felhajtás, ami nagyban hozzájárulna a teafőző robotnál is alkalmazott technológiák kiterjesztéséhez.
A Business Insider riportjából kiderül, hogy a Docomo többek között zenei billentyűzeten is alkalmazott már haptikus (az érintés élményét létrehozó) mozgásátviteli technológiát, és bemutatott a felhasználók érzékeire valóságosan ható, immerzív megoldásokat. A vállalat célja az olyan eljárások kifejlesztése, amelyeken keresztül az emberek készségeiket vagy akár érzéseiket is megoszthatnák egymással. Ebben pedig mind az öt érzékszervre támaszkodni lehetne az orvostudománytól a művészetekig terjedő alkalmazásokban, vagy akár az olyan felhasználásokban, mint hogy a ruhák anyagának tapintását ne csak a fizikai üzletekben lehessen megtapasztalni.
Sokkolja a magyar cégeket, hogy ilyen támogatás is létezik
Mennyibe kerülhet, hogy a hoszting szolgáltató éjjel-nappal 60 másodpercen belül felvegye nekünk a telefont, és vezető rendszergazdái azonnal foglalkozzanak a problémánkkal? A vshosting~ szerint nem is biztos, hogy annyira sokba.