Egy brit cég fejlesztése lehetővé teszi, hogy a hipermodern protéziseknek bárhonnan, mindössze néhány óra alatt új funkciókat adjanak.
Hirdetés
 

A bionikus kezek a felkar izmaiból érkező elektromos impulzusokat az eszközökbe épített motorok segítségével alakítják mozdulatokká, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy kinyissanak egy ajtót, megfogjanak egy poharat, vagy akár felvegyenek velük egy tojást. A brit Covvi Nexus nevű terméke mindezt Bluetooth-alapú funkciókkal bővíti, ami azt jelenti, hogy a cég szakemberei távolról is frissíthetik a Covvi Hand funkcióit a megfelelő alkalmazáson keresztül. A Reuters riportjában az öt éve működő vállalkozás alapítója nagyon erős dolognak nevezi, hogy az ügyfelek által kívánt dolgok egy részét szinte azonnal, távolról is megváltoztathatják, és elmondása szerint a Nexus a legelső ilyen modell a piacon.
 


Bár mások is fejlesztenek alkalmazásokkal vezérelhető technológiákat, a Covvi azt hangsúlyozza, hogy a Nexus az egyetlen olyan megoldás, amelyik mindössze egy rendszerrel áll kapcsolatban. A cég anonimizált adatokat gyűjt minden felhasználóról, amit a NetApp partnerségével valósít meg, és állítólag már 27 forgalmazóval állapodott meg világszerte Ausztráliában, Kínában és az Egyesült Államokban is. A Covvi célja a havi szállítások darabszámának a százas nagyságrendbe való növelése, miközben az eszközöket minden felhasználó számára személyre szabják, hogy a mindennapi életben megkívánt kézi erő és sebesség mellett a kényelmes használhatóságot is biztosítsák.

A hírügynökség beszámolója a társaság egyik kiemelt ügyfelét, Jessica Smith ausztrál paralimpiai úszót is idézi (a Covvi fenti felvételén), aki korábban már meghatározó negatív tapasztalatokat szerzett a kézprotézisekkel: egy fejlesztési program résztvevőjeként kiborított egy forrásban lévő vízzel teli edényt, ennek következtében pedig súlyos égési sérülést szenvedett. Az aktuálisan motivációs előadóként és gyerekszerzőként is tevékenykedő paralimpikon érdeklődését mégis felkeltette a Covvi megkeresése, aki szintén a bionikus kéz funkcióinak gyors frissítését emelte ki: ezek szerint ha új igényeivel megkeresi a szolgáltatót, azokat néhány óra elteltével akár már használatba is veheti.

Konzumer tech

4 millió dollárral gurigázhat a székletelemző startup

A beszédes nevű Throne olyan dologból igyekszik várat, azaz jövedelmező vállalkozást építeni, amiből a mondás szerint nem lehet.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.