A Kínában zajló kísérlet eredményei szerint majdnem olyan hatékonyan minősíti a mesterséges intelligencia a diákok vizsgaeredményeit, mint oktatóik.

Kína egyes iskoláiban már osztályozási célokra is használják az MI-t. Az egyest persze kínai léptékkel kell érteni: mintegy 120 millió fő részvételével zajlik a kísérlet, számolt be a történtekről a South China Morning Post.

Robotizált értékelés, némi hibával

Négyből egy iskola, összesen mintegy 60 ezer intézmény vesz részt a projektben. A projektben, amit egyébként nem vertek nagydobra Kínában; a gépi tanulással megtámogatott, a diákok eredményeit automatikusan mérő és értékelő rendszer tesztelése csendben zajlik. Érthető: nem akartak botrányt abból, ha esetleg mégsem válik be a gépi minősítés.

A helyi ismertető szerint a projekt hasonlít az Egyesült Államokban futó Education Testing Service rendszerhez. Öntanuló, saját maga fejlesztésére képes alapokon nyugszik, általános logikai kapcsolatok és jelentések értelmezésére képes. A gyerekek írásbeli munkáit stílus, felépítés és tematika alapján minősíti. Angolul és kínaiul (a forrás ennél pontosabb információval nem szolgált) egyaránt olvas, és számos tekintetben beéri az emberi tudást. Például felismeri, ha az adott szöveg jelentősen eltér az eredetileg választott témától.

Mint említettük, öntanuló a rendszer: a 10 éves értékelőszoftver a mélytanuló algoritmusok előnyét kihasználva az oktatók pontozását, javaslatait és megjegyzéseit figyelembe véve képezi magát. Emiatt annyira nem meglepő, hogy elég jól közelíti a humán értékelések szintjét. A South China Morning Post közlése szerint az esetek 92 százalékában egyetértett az emberi minősítésekkel.

Közel sem tökéletes ugyanakkor a kínaiak mesterséges intelligenciája. Egy 2015-ös, Washington Postban megjelent cikk – ami az akkori amerikai elnök, Barack Obama háztartásbeli anyákhoz való ragaszkodásáról szólt – például csupán 71,5 százalékos értékelést kapott a 100-ból. A nyilvánvalóan profi újságíró által készített írással leginkább azért volt gondja az MI-nek, mert túl hosszúnak tartotta, viszont hiányolta belőle a gördülékenységet és csapongónak ítélte szövegét.

A technika jóság attól függ, mire és hogyan használják

Ettől függetlenül a projekten dolgozó kutatók azt remélik, hogy idővel ezek a kiugróan rossz minősítések eltűnnek a rendszerből, a szoftver pedig zökkenőmentesen végezheti azt, amire kitalálták. Azaz a tanárok munkáját megkönnyítve lehetővé teszi a humán tanerő számára, hogy kevesebb időt töltsön az osztályozással, illetve annak eredménye mind kevésbé függjön érzelmi tényezőktől.

Van is okuk bizakodni a kínai kutatóknak, mivel az amerikai kísérletek – még ha kisebb léptékben is zajlottak – sikerrel zárultak. Például az online osztályozási lehetőséget kínáló Gradescope, melyet a Berkeley Egyetemen fejlesztettek, 90 százalékkal csökkentette a tanárok diákjaik értékelésére fordított idejét.

Ugyanakkor a kínai projektre árnyékot vet annak kormányzati háttere. A kezdeményezést vezető Csou Csiensö (Zhou Jianshe) a fővárosi Normal University nyelvi intelligenciát kutató professzora korábban adatbányászati és természetes nyelvi feldolgozási kutatásokat végzett a hadsereg számára. A csapat más tagjai pedig a kínai kormányzat és hadsereg által pénzelt megfigyelési programok számára fejlesztettek szoftvereket, állítja a South China Morning Post.

Szintén nem segíti a projekttel szembeni bizalom erősödését a mesterséges intelligencia alkalmazását körül lengő titokzatosság. A rendszer által minősített írásokat készítő gyerekek szüleit nem értesítették előre, hogy esszéiket MI-vel (is) átvizsgáltatják. A tesztek eredményét ráadásul titkosították. Egyes osztályokban pedig még arról sem szóltak a gyerekeknek, hogy mesterséges intelligencia fogja minősíteni munkájukat.

Cloud & big data

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.