A kísérleti módszer a világtól elzárt, nehezen megközelíthető helyeken könnyítheti meg az építők dolgák.

A három dimenziós nyomtatási technológia már évekkel ezelőtt bizonyította, hogy a közeljövőben komoly szerepet kaphat a különböző építőipari projektekben. A kellően nagy elemek elkészítéséhez azonban komoly gépekre van szükség, amelyeket nem feltétlen könnyű, illetve olcsó felállítani, mondjuk egy hegytetőre tervezett építmény esetében. Az ilyen világtól elzárt területeken jöhet jól az a technológia, amellyel brit és svájci kutatók közösen kísérleteznek.

Mint oly sok tudományos ötletnél, itt is a természet adta a kezdőlökést. A londoni Imperial College és az Empa (a svájci Szövetségi Anyagtudományi és Technológiai Laboratórium) szakemberei ugyanis a méhek és darazsak építési technikáját ötvözték a dróntechnológiával.  

A kifejlesztett gyártási eljárással a repülő robotok humán felügyelet mellett, vagy akár autonóm módon is képesek 3D-szerkezeteket építeni. Mindezt akár olyan veszélyes helyeken is, ahová embereket kockázatos lenne küldeni. A drónokból álló építőbrigád két csoportra oszlik. A kisebb példányok a terep feltérképezésében és a szükséges munkafelületek kijelölésében veszik ki a részüket. A tőlük kapott adatok alapján pedig a kvázi repülő 3D-s nyomtatóként üzemelő nagyobb rokonok elvégzik a gyakorlati építési munkát. Utóbbiak olyan fúvókával vannak felszerelve, amely képes leköveteni a drón helyzetének ingadozását, azaz a nyomtatás egyenletes marad.

A két csapatok együtt, egyetlen tervrajz alapján, együttműködve dolgozik, menet közben adaptálva a szükséges technikáikat - olvasható a projektről publikált tanulmányban. A drónok repülés közben teljesen autonómok, de egy emberi irányító felügyeli őket, aki a gépek által szolgáltatott információk alapján ellenőrzi az előrehaladást, és szükség esetén beavatkozhat a folyamatokba.

Jöhet a puding próbája

A kutatást vezető Mirko Kovac professzor szerint munkájukkal bebizonyították, hogy a drónok képesek önállóan és együtt dolgozni építészeti feladatok elvégzésénél. Ugyanakkor mindezt egyelőre csak laboratóriumi körülmények között sikerült elérni. A csapat azonban biztos benne, hogy megoldásuk skálázható, és a jövőben segíthet a nehezen megközelíthető területeken lévő épületek építésében, javításában.

A munkafolyamatokban rejlő kockázatokat és az előállítási költségeket egyaránt csökkenteni képes megoldást a tervek szerint építőipari vállalatokkal együttműködödve tesztelik tovább, ami az ötlet életképességének igazolása mellett arra is jó lehet, hogy a technológiát tovább finomítsák és tökéletesítsék.

Piaci hírek

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.