Miközben a techóriások papírjainak árfolyamát általánosan, de nem egyenlő mértékben tépázták meg a globális gazdasági kockázatok, egy-egy aktuális hír újabb és újabb fordulatot hoz a trónért folyó harcban.
Hirdetés
 

Valószínűleg kevesen gondolták tavaly augusztus elején azt, milyen állapotban kezdik a tőzsei kereskedést a világ legnagyobb technológiai cégei 2019-ben. Akkoriban történt ugyanis, hogy az Amazonnal folytatott versenyfutást végül az Apple nyerte, és utóbbi mondhatta magáról először az USA-ban (és nem mellesleg másodszor a világ összes cégét tekintve), hogy több mint 1000 milliárd dollárra értékelik. A két nagy A-t szintén egy A (az Alphabet), illetve a Microsoft üldözte, a négy technológiai mamut pedig kényelmesen kibérelte a legértékesebb cégeknek fenntartott toplistákat a maguk minimum 700-800 milliárd körüli értékelésével.

Borús ősz, keserű karácsony

Aztán a szektor kilátásait egyre több befektető kezdte negatívan értékelni, az ősz folyamán pedig általános gyengülésbe kezdtek a technológiai részvények. A tavalyi évzárás "megkoronázása" volt az amerikai tőzsdéken tapasztalt fekete december, amely olyan csapnivalóan sikerült, hogy arra 1931. óta nem volt példa. A NASDAQ-on jegyzett informatikai cégek papírjai szintén lefelé úsztak az árral, így ma már azon sem kell csodálkozni, hogy az első helyhez nemhogy 1000 milliárd dollár nem kell, de még 750 sem.

Ilyen környezetben különösen szerencsétlenül jön ki, ha egy cégnél problémás hírek jelennek meg. Az Apple ennek érezheti most hatását, hiszen kiderült, hogy nem úgy fogynak a telefonok, ahogy azt előzetesen várták (vagy inkább remélték) a befektetők. A vezérigazgató Tim Cook egy külön levélben igyekezett tompítani a gyülekező viharfelhők hatását, de ahogy az várható volt, a külső tényezőkre történő mutogatástól nem nyugodtak meg a kedélyek.

A cég papírjai tegnap majdnem pontosan 10 százalékot estek a tőzsdén, amire hat éve nem volt példa. A pénzügyi mészárlás végeredménye 142 dollár közeli árfolyam lett, ami egyben azt is jelenti, hogy Cupertino jelenleg már csak a negyedik legdrágábbra értékelt technológiai vállalat.

Utolsókból lesznek az elsők (és fordítva)

Az Apple pillanatnyilag kevesebb mint 675 milliárd dollárt ér. Ez természetesen még mindig felfoghatatlanul hatalmas összeg, de jól jelzi a turbulens folyamatokat, hogy tavaly szeptemberben ugyanez a mutató még bőven 1100 milliárd felett járt. Az almás vállalatot kísértő értékesítési problémák oda vezettek, hogy az elmúlt év vége felé az Amazon és a Microsoft is megelőzte. Az év eleji botladozást pedig már a Google-ből lett Alphabet is kihasználta, így jelenleg az Apple csak a negyedik legértékesebb vállalat.

A csütörtöki záróárakkal kalkulálva a három A és az egy szem M párharcában utóbbi áll nyerésre, bár a különbségek annyira kicsik, hogy mindez már jövő héten, vagy szélsőséges esetben akár ma is átrendeződhet. A Microsoft cégértéke pillanatnyilag 748 milliárd körül jár, az Amazon valamivel több mint 733-at ér, az Alphabetet 710 milliárdra értékelik, míg az Apple a már említett szűk 675 milliárddal egyre távolabb kerül a tavaly kivívott dominanciájától.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.