Előzetes tájékoztató levelet írt az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a cég részvényeseinek, amiben már most megmagyarázza a hivatalosan január 29-én érkező negyedéves pénzügyi jelentést. Az eredmények ugyanis minden előzetes várakozást alulmúltak.
Jóval gyengébb a vártnál
Az előzetes tájékoztatás érthető: a tavaly december 29-ével zárt negyedévben (ez az Apple 2019-es pénzügyi évének az első negyedéve) a bevétel nem paraszthajszállal, hanem alsó hangon is legalább 5 milliárd dollárral, azaz 5,6 százalékkal marad el az előzetes várakozásoktól, de ha az optimistább becslést nézzük, akkor több mint 10 százalékkal. Az előrejelzésekben ugyanis 89 és 94 milliárd közé várták a bevételeket. Ezzel szemben mindössze 84 milliárd jött össze.
A gyengébb negyedévet Cook több tényezőre vezeti vissza, ami nehezíti is az éves összehasonlítást.
1. Az új iPhone-modellek bevezetésének ütemezése. Míg az iPhone X-eket a 2018-as üzleti év első negyedévében (azaz 2017. október-december) dobták piacra, addig az iPhone Xs és az iPhone Xs Max szállítását ugyanannak a pénzügyi évnek a negyedik negyedében (2018. július-szeptember) kezdték meg.
2. Túlságosan erős a dollár, ami rontott az eredményeken.
3. Sok új termék jelent meg, és ezek előállításánál ellátási nehézségek korlátozták az értékesítést. Ez főleg a Apple Watch Series 4-et, az iPad Prót, az AirPodsot és MacBook Airt érintette.
4. A feltörekvő piacok gyengeségei is negatívan befolyásolták a vállalat helyzetét. Itt Cook két fontos tényezőt emel ki: a kínai gazdaság lassulását (szeptemberben a kínai kormány az elmúlt 25 év második leggyengébb GDP-növekedését jelentette), ami az okostelefon-piac csökkenésével is járt, valamint az USA és Kína közötti kereskedelmi háborút. Jelenleg a kínai piac az Apple harmadik legnagyobb piaca az Egyesült Államok és Európa után, de 2015-ben például megelőzte az európai piacot (lásd lentebb a grafikont).
Több figyelmeztető jel is volt
A rossz hírek már november végétől szivárogtak, bár a november elején kiadott pénzügyi beszámoló még egy lendületes céget mutatott: rekord forgalomból rekord nyereség keletkezett. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az értékesített iPhone-ok és a Macek darabszáma stagnált, az iPadekből pedig kevesebb fogyott éves összevetésben. Erre az Apple azzal reagált, hogy bejelentette: a jövőben nem közöl adatokat arról, hogy hány készüléket értékesít. A döntést azzal magyarázták, hogy a termékkategóriák és az árak is annyira sokfélék, hogy az eladási darabszám már nem releváns információ a cég teljesítményének megítéléséhez.
Pár héttel később jött a következő figyelmeztető jel. Az Apple legnagyobb kínai beszállító partnere, a Foxconn tavaly november végén jelentett be egy közel 3 milliárd dolláros költségcsökkentési tervet 2019-re, amit már sokan az iPhone-ok iránti kereslet csökkenésével hoztak összefüggésbe.
Ez azonban még csak spekuláció volt, hiszen a Foxconn nem csupán az Apple-ből élt, ám a bejelentés után nem sokkal robbant a másik bomba: a Qualcomm kérésére Kínában felfüggesztették a 2015 és 2017 között megjelent iPhone készülékek (iPhone 6s-től iPhone X-ig) forgalmazását. A csipgyártó szabadalmai jogtalan felhasználása miatt indított pert az Apple ellen. Bár a döntés ellen az Apple fellebbezett, így nem kellett beszüntetni a forgalmazást, a Qualcomm szeretné a tiltást kiterjeszteni az iPhone Xs és az iPhone Xr típusokra is.
Mindezek ellenére Tim Cook levelét a részvényesek nagyon zokon vették, az első reakció 7 százalékot meghaladó árfolyamesés volt annak ellenére, hogy az Apple-vezér jó hírekkel is szolgált. A legfőbb pozitívum az, hogy a szolgáltatásokból több mint 10,8 milliárd dolláros bevétel jött össze, és ez minden földrajzi régióban új negyedéves rekordot értek el. A terv az, hogy a szolgáltatásokból származó bevételeket 2016-os szintjét 2020-ra megduplázza a vállalat.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak