Nincs több várakozás, csak a színtiszta mesterségesintelligencia-élmény.

Nem kell tovább várnia az angolul beszélőknek a keresőóriás mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobotjára – a Google I/O fejlesztői konferencián elhangzottak szerint két hónapnyi intenzív teszt után nincsen többé várólista. Azaz az internetezők már szabadon hozzáférhetnek a Microsoft Bing MI-jének térhódítását látva rohamtempóban piackészre hozott Bardot. Míg a két bejelentés között nagyjából három hónap telt el, ezúttal sokkal gyorsabban reagált a Google: alig egy héttel azután, hogy a redmondiak úgy döntöttek, megszüntetik a várólistát.

Az imént említett angolon kívül japán és koreai csevegőképességekkel is felruházták a Bardot, mely része az összesen 40, az összes főbb nyelvet magába foglaló tervezett bővítésnek. Tulajdonképpen már akár most is támogathatná a több mint háromtucat emberi kommunikációs formát, de a Google továbbra is tartja magát a „Don’t be evil” jelmondathoz. A visszafogott nyelvi bővítést ugyanis a mesterséges intelligencia jóságának magasan tartásával indokolta a vállalat – az angolon, japánon és koreain kívüli nyelveken vélhetően még nem teljesít az elvártnak megfelelően a Google MI-je.

BINGyen MI-nek ne nézd a fogát
Alig 90 nap alatt a több mint fél milliárd csevegést folytattak a Microsoft által is támogatott mesterséges intelligenciájával, emellett 200 milliónál is több képet állíttattak elő „vele”. Az újdonság sokakat elvarázsolt: a Bing mostanra elérte a 100 millió napi felhasználót, a Bing mobil változatának napi szintű telepítésében pedig négyszeres növekedést tapasztaltak, amióta a mesterséges intelligencia részévé vált az alkalmazásnak. Ez természetesen együtt járt a Microsoft Edge részesedésének további bővülésével – a redmondi böngésző immár nyolc negyedév óta folyamatosan egyre népszerűbbé válik.

A Bard könnyebb használatát segíti, hogy már rendelkezik a csevegés adatainak Google Docs szövegszerkesztőbe és Google Sheets táblázatkezelőbe való exportálásának képességével. Megbízhatóságát pedig egy, bemutatkozás előtt álló fejlesztéssel igyekszik fokozni a keresőgigász: hamarosan – az ígéretek szerint már jövő héten - precízebben hivatkozza le azokat a forrásokat, ahonnan válaszához begyűjtötte az adatokat.

Nem a korlátokban látja a mesterséges intelligencia jövőjét a vállalat. A Google ugyanis szintén az előttünk álló hetekben-hónapokban fogja a fejlesztők számára elérhetővé tenni azt az interfészt, amin keresztül akár Google áltla fejlesztett, akár külső appokkal összeházasítható lesz az MI. Az első ezek közül már meg is jelent: az Adobe Firefly kiaknázza a OpenAI Dall-E szolgáltatásában rejlő lehetőségeket (lásd a nyitóképünket).

Piaci hírek

Egyelőre nem tűnik sokkolóan okosnak a Gemini mesterséges intelligencia

Ahogy az lenni szokott, a Google közzétette, a felhasználók pedig azonnal rászálltak az új technológiára, amit sikerült is buta hibákra késztetniük.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.