Hétfőn kemény jelentést tett az asztalra az Egyesült Királyság illetékes bizottsága. A Facebook-alapítót személyesen is felelőssé teszik amiatt, hogy az álhíreknek, a manipulációnak nincs megfelelő gátja, miközben a felhasználói adatokat nem védik megfelelően.
Hirdetés
 

A brexittel kapcsolatos egyhelyben topogás mellett azért történnek fontos dolgok a csatorna túloldalán. Igaz, a parlament digitalizációért, kultúráért, médiáért és sportért felelős bizottsága nem is ma kezdte a vizsgálódást az ügyben. A politikai szervezet másfél éve kutatja, mit (vagy éppen mit nem) tesznek a közösségi hálózatok azért, hogy rendszereikben ne terjedhessen kedvére a rém- és álhír, illetve azt, hogy milyen mechanizmusok vannak beépítve a felhasználó személyes adatainak biztosítására.

Leülhet, egyes!

A hétfőn nyilvánosságra hozott végső jelentés igen lesújtó kritikákat fogalmaz meg a Facebookról és úgy általában a közösségi hálózatok működéséről. A dokumentum készítői arra a következtetésre jutnak, hogy nem lehet önszabályozásban reménykedni, vagy puha ösztönzőkkel normális mederben tartani ezeknek az internetes cégeknek a működést. Az etikai és egyéb problémák kezelésére egy független felügyelő szervet állítanának fel, amelynek nem csak ellenőrizni lenne joga, de különböző szankciókat is kiróhatna, amennyiben a játékszabályokkal ellentétes magatartást tapasztal.

A dokumentum többek között megállapítja, hogy ideje leszámolni azzal a kibúvóval, miszerint ezek a hálózatok pusztán platformnak állítják be magukat, és mint ilyenek igyekeznek a lehető legtöbb felelősséget letolni magukról. A jelentés többek között a digitális politikai hirdetések mögött állók még pontosabb megnevezését is szorgalmazza. Ez utóbbiban egyébként már történtek lépések a Facebook oldalán, ám ezek nem bizonyultak tökéletesnek (erre éppen a brexit-kampány szolgáltatott negatív példát). 

A testület felemlegeti azokat az eseteket is, amikor egyes cégek túl könnyedén léptek át a saját maguk által megfogalmazott szerződési feltételeken csak azért, hogy fizetős ügyfeleik kedvébe járjanak. Természetesen a tavaly sorozatban jövő Facebook-botrányok között ilyesmire is találni példát. Nem véletlen, hogy a cégével és magával nagyon elégedett Mark Zuckerberg maga is pellengére került. Az alapító-vezérigazgatót gyakorlatilag azzal vádolják, hogy direkt bújt ki a kényelmetlen kérdések alól, és a felkért meghallgatásokra vagy nem is reagált, vagy olyan valakit küldött maga helyett, aki egyébként sem volt illetékes a feltett kérdések megválaszolásában.

Dolgozunk az ügyön!

A leginkább érintett közösségi hálózat képviselője első körben annyival kommentálta a jelentést, hogy a Facebook egyfelől teljes mértékben osztja a bizottság aggodalmait a félretájékoztatással, progpaganda-terjesztéssel kapcsolatban, másfelől "jelentős támogatást nyújtott" ahhoz, hogy ez a dokumentum elkészülhessen.

Tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi helyzet sem tökéletes, de dolgoznak az ügyön, ami abból is látszik, hogy a hálózat és a vállalat már nem ugyanaz a hely, mint amilyen egy évvel korábban volt. A Facebook arra is nyitottnak mutatkozik, hogy "értelmes szabályozásnak" vesse alá magát és nyilvánvalóan boldogan felelnek meg olyan adatvédelmi előírásoknak, amelyek a vállalatokat átlátható működésre készteti.

Mindez szép és jó, de lassan nincs választása a Facebooknak és társainak. Brüsszelben is megunták már a dolgot és havonta állítanak ki bizonyítványt arról, hogy haladnak az önszabályozással. Az USA-ban pedig alig pár napja szellőztette meg a The Washington Post, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) épp egy több milliárd dollárra rúgó bírságról alkudozik a Facebookkal, természetesen adatvédelmi kihágások miatt.

De hogy ne csak a Facebookot emlegessük: az sem túl megnyugtató, hogy a laposföld-hívők táborának mostanában tapasztalható elszaporodását is egy közösségi hálózatnak, nevezetesen a YouTube-nak tulajdonítják.

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.