A BT két éven belül eltávolítaná 4G-s alaprendszereiből a kínaiaktól vásárolt eszközöket, és az 5G-s alaphálózat fejlesztésében sem számít a Huaweire.

Az Egyesült Államok biztonsági kockázatokra hivatkozva már 2013 óta  kizárja a hálózatépítésből a kínai beszállítókat, az év elején pedig ugyanezt tette Ausztrália is az 5G-s fejlesztések kapcsán. Az illetékes brit felügyelőtestület idén nyáron figyelmeztette a nemzetbiztonsági kabinet vezetőjét, hogy a Huawei hálózati szoftvereinek inkonzisztens kiadásai vagy a harmadik féltől származó komponensek menedzselése rizikót jelent az Egyesült Királyság távközlési hálózataira nézve, közben Új-Zélandon is visszadobták a Huawei pályázatát az 5G-s fejlesztések legelső körében.

Az amerikaiak hadjárata november végén érkezett újabb fordulójához, amikor is az USA kormányzati szinten kérte fel a szövetséges országokat, és az ott működő távközlési szolgáltatókat, hogy hálózati fejlesztéseikhez ne használják a Huawei távközlési berendezéseit. A német kormányt hazai iparági szereplők győzködik, hogy zárja ki a hálózatépítésből a kínai beszállítókat, az aggodalmakat pedig a Reuters szerint egyes kormányzati szereplők is osztják – annak ellenére, hogy a szövetségi vezetés hivatalosan nem tervezi a közcélú infrastruktúra beszállítóinak feketelistázását.

A történet most ismét a briteknél folytatódik, a Financial Times beszámolója alapján ugyanis a BT Group két éven belül lecserélné 4G-s alaprendszereiben a Huaweitől vásárolt eszközöket, és az 5G-s alaphálózat fejlesztésében sem számít a kínai gyártóra. A lap szerdai riportjából kiderül, hogy a vezetékes és mobil szolgáltatások terén is piacvezető brit szolgáltató a korlátozást nem terjeszti ki a rendszerek "ártalmatlan" komponenseire, mint mondjuk a tornyokon vagy antennatartókon működő eszközökre, vagyis az "infrastruktúra peremén" tartaná a kínai szállítót.

Szakítás helyett nyitott házasság

A BT szóvivője mindezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a Huaweit továbbra is "fontos eszközgyártónak és megbecsült innovációs partnernek" tartja. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a több londoni helyszínen futtatott 5G-s tesztüzemekhez is a kínai társaság termékeit használta-használja, sőt a Huawei technológiájára épülő telepítéseket fejlettebbnek nevezte a Nokia vagy az Ericsson megoldásainál. Ugyancsak a BT volt az egyik legelső nem kínai szolgáltató, amely egy mérföldkőnek tekintett 2005-ös megállapodás nyomán elkezdte üzembe állítani a Huawei gyártmányait.

Ahogy a közelmúltban írtuk, Európában sokfelé, különösen Németországban erősek a kínai vállalat pozíciói, mivel a cég fontos partnere többek között a Deutsche Telekomnak, de ettől függetlenül is kínai gyártóé a piacon elérhető egyik legfejlettebb és legolcsóbb technológia. A Huawei nem meglepő módon mindig is visszautasította nemzetbiztonsági kockázatokról szóló vádakat (a témával foglalkozó előző cikkünkben is olvasható a vállalat magyarországi képviseletének állásfoglalása), és együttműködik az arra hajlandó kormányzatokkal.

Amiben biztosak lehetünk, az Kína és az USA közötti technológiai hidegháború, amelynek az egyik legfontosabb területe a legújabb generációs távközlési infrastruktúra kiépítése. Legutóbb éppen tegnap foglalkoztunk a háború egy másik frontjával, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kutatásával, ahol ugyancsak olvadozik (ha még el nem olvadt) a nyugati technológiai fölény, a vonatkozó gazdaságfejlesztési programok révén pedig Kína az idevágó szabadalmak számában és a fejlesztési források tekintetében is megelőzte az amerikaiakat.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.