Az új adatközpont elvileg a svájci ügyfeleleket célozná, de a szabályozási környezet miatt máshonnan is magához csábíthatja a szigorú adatbiztonsági standardokat kereső szervezeteket.

A Google hétfőn jelentette be, hogy Svájcban, Zürichben építi fel a Google Cloud Platform (GCP) huszadik nagy adatközpontját. A létesítmény a hatodik európai régió lesz a cég felhőszolgáltatási infrastruktúrájában, a már jó ideje működő belga és angliai helyszínek, a tavaly beindított német és a nemrég átadott holland adatközpont, illetve az idén üzembe álló finn létesítmény mellett. A svájci régió és azon belül a zónák a közlemény szerint 2019-től állnak majd rendelkezésre.

A vállalat ezzel már tizenöt működő és öt indulásra váró cloud régióval rendelkezik világszerte: a legújabb holland és kanadai központok mellett négy plusz egy amerikai, egy brazil, egy ausztrál és hat ázsai adatközpontot tudhat magáénak – utóbbiak közül az oszakai és a hongkongi régió szintén jövőre áll majd csatasorba.
 

Kék színnel a már működő, fehérrel a tervezett GCP régiók a Google ábráján


Érdemes megjegyezni, hogy a cloud régiók nem csak műszakilag jellemzik az adott késleltetési értékkel kiszolgált területeket, a szerverek és az ügyfelek fizikai elhelyezkedése ugyanis a szabályozás szempontjából is meghatározza az adott régióhoz tartozó adatközpontokat. Svájc, bár nem uniós ország, bizonyos tekintetben az EU-nál is szigorúbb adatvédelmi szabályokat alkalmaz, így a zürichi régió nem csak a helyi cégeket szolgálhatja ki, de világszerte csábító lehet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek biztonsági szempontból magasabbra akarják tenni a lécet.

Egyre gyorsabban terjeszkednek

A Google hétfői közleményére két hónappal azután került sor, hogy a Microsoft szintén bejelentette svájci adatközponti infrastruktúrájának felállítását, egyúttal közzétéve az Egyesült Arab Emírségekben létrehozott új régió és egy újabb német adatközpont terveit. A másik nagy versenytárs, az Amazon elvileg már 2016 óta jelen van Svájcban, de arról a mai napig nincs információ, hogy mikor indul hivatalosan is a svájci AWS régió.

A Microsoft globális felhőszolgáltatása egyébként 50 cloud régiót határoz meg, ebből Európában nyolc működő és négy később üzembe álló adatközponttal; az AWS a maga részéről 18 földrajzi régióba és 54 zónába rendezi saját infrastruktúráját, és pillanatnyilag tizenkét helyszínen számol be folyamatban lévő fejlesztésekről.

Ahogy március végén mi is beszámoltunk róla, az adatközponti piacán az előző évben sosem látott M&A aktivitást hozott, és az előrejelzések alapján a felhőszolgáltatók az idén is ész nélkül vásárolják majd a kapacitásokat. Ez a regionális szolgáltatók mellett a Google-re, az Amazonra vagy a Microsofra is érvényes, miután a technológiai és gazdasági fejlődés szinte kielégíthetetlen keresletet támaszt; a nagy piaci szereplők akár jóval áron felül is hajlandóak üzleteket kötni, hogy újabb ügyfeleket (sokszor magukat az eladókat) tereljenek be előfizetőik táborába.

Cloud & big data

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.