Az elmúlt napokban több olyan tervezett kinevezésről is beszámoltak, ami fontos pozíciókba juttatna az online monopóliumok versenykorlátozó gyakorlatai ellen küzdő jogászokat.

A Politico keddi beszámolója alapján Joe Biden egyik új jelöltje Lina Khan, a Columbia Egyetem jogászprofesszora lesz a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságba (Federal Trade Commission, FTC). Ez a döntésről először tudósító hírportál szerint más kinevezésekkel együtt világos jele annak, hogy az új amerikai adminisztráció mégsem bánik majd kesztyűs kézzel a technológiai multikkal, sőt az előző kormányzatnál is agresszívabb fellépést tervez az Amazonnal, a Google-lel, a Facebookkal és más big tech vállalatokkal szemben.

A riportból kiderül, hogy már meg is kezdődött Khan nemzetbiztonsági átvilágítása, ami a legutolsó lépésnek tekinthető a jelölés hivatalos bejelentése előtt, az FTC leendő új tagjait ezután már csak a kongresszusi meghallgatás választja el új pozíciójuk elfoglalásától. Khan Amazon’s Antitrust Paradox című, 2017-es elemzése az elmúlt időben az egyik legtöbbet idézett tanulmány volt a digitális piacokon működő óriásvállalatok versenykorlátozó gyakorlatait, illetve a szabályozás vagy a jogalkalmazás ezekkel kapcsolatos kihívásait illetően.

Az is a közelmúltban derült ki, hogy a Fehér Ház gazdasági tanácsadóként számít arra a Tim Wura, aki a progresszív trösztellenes kezdeményezések másik fő alakjának számít. A technológiai és versenypolitikai kérdésekkel foglalkozó elnöki tanácsadói pozíció felállítása itt önmagában is újdonság, a szintén a Columbia Egyetemen dolgozó és a "netsemlegesség" kifejezést is megalkotó Wu pedig hosszú évek óta következetesen képviseli a versenyjogi szabályozás megújítására és az online monopóliumok naprakész értelmezésére irányuló törekvéseket.

A beszámolók ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonítanak Vanita Gupta szenátusi fellépésének, aki a főállamügyész közvetlen munkatársaként és praktikusan az amerikai igazságügyi minisztérium harmadik embereként a trösztellenes ügyekért is felelős tisztségviselő lesz. Gupta a meghallgatáson a törvények minden szigorának alkalmazását ígérte a piaci verseny védelme érdekében, és a big tech társaságokkal való viszonyáról is úgy nyilatkozott, hogy azoknak nincs különösebb okuk a kinevezésének megünneplésre.

Korán örültek a techóriások

Ahogy a Politico is felhívja rá a figyelmet, az új demokrata kormányzás ebben a tekintetben a szöges ellentéte lehet Barack Obama korábbi időszakának, amikor az elnök a legnagyobb egyetértésben működött a technológiai multikkal. Joe Biden azonban a jelek szerint azt az újabb keletű álláspontot képviseli, amely szerint az Obama-adminisztráció laissez faire felfogása nem csak a piaci monopóliumok megszilárdulásához vezetett, de nagy mértékben hozzájárult a politikai populizmus térnyeréséhez és Donald Trump megválasztásához is.

A nagy platformszolgáltatókat egyébként az elődjéhez képest Trump sem etette a tenyeréből, és már az előző évben sorra indultak azok a versenyfelügyeleti vagy a tagállamok kereseteinek nyomán megkezdett vizsgálatok, amelyek a "felvásárlás vagy eltemetés" néven hivatkozott piaci stratégiát és más versenykorlátozó gyakorlatokat céloztak. Az év végi válsztásokat követően a tőzsdei folyamatok még egyértelműen arra utaltak, hogy az eredmények a lehető legjobban alakultak a túlhatalmuk miatt egyre erősebb nyomás alá helyezett informatikai nagyvállalatok számára.

A Financial Times novemberi elemzésében még valószínűtlennek tartotta, hogy az új elnök nagyon beleszállna a technológiai óriásokba, más szakértők viszont arról beszéltek, hogy az erős alapokon nyugvó trösztellenes pereket legfeljebb kiegészíteni lehet további kritikus pontokat, így a big tech semmivel sem jár jobban Bidennel. Az új kinevezések mindezek után több mint baljós előjelnek tekinthetők az érintett óriásvállalatok szempontjából, legyen szó a személyes adatok kezeléséről vagy korábbi cégfelvásárlásaik és más versenykorlátozó lépéseik felülvizsgálatáról.

Piaci hírek

Egyre nyomorultabb képet mutat az úttörő európai MI-szabályozás

Nem úgy tűnik, hogy az uniós intézmények még az év vége előtt megállapodnak a legfontosabb kérdésekben, később pedig fokozatosan megbénulnak majd a jövő májusi választásokig.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.