Belső céges dokumentumok szerint a Cruise járművei rendszeresen elvesztik a kapcsolatot a központtal. Ez néha vicces közlekedési jeleneteket eredményez, ám általánosságban igencsak aggasztó fejlemény.
Hirdetés
 

A General Motors tulajdonában lévő Cruise nyár elején kapta meg a hatóságoktól az engedélyt ahhoz, hogy önjáró taxiflottájával fizetős fuvarokat teljesíthessen. A járművek csak este 10 és reggel 6 óra között működhetnek, a szolgáltatással lefedett terület pedig San Francisco nagyjából 70 százalékát fedi le. Fontos kitétel még, hogy rossz időjárási körülmények között (például esőben és ködben) nem közlekedhetnek az autonóm autók.

Ám pont ahogy a sokéves tesztelést követően a projekt az érett szakaszába lépett, úgy kezdenek egyre sokasodni az autonóm kocsik nem megfelelő működéséről, viselkedéséről szóló beszámolók.

Nem ízlett a robotszendvics

A Wired témával foglalkozó terjedelmes anyaga egy június végén történt esettel indul. Az ügyben érintett autós elmondása szerint éjfél körül egy kereszteződésben megállt három önvezető Chevrolet Bolti mögött, illetve mellett, ám azok a zöld jelzésre sem mozdultak. Amikor mindebből tolatással próbált kikecmeregni, kiderült, hogy hátrébb is rostokol több Cruise jármű. A robotszendvicsből végül az utca középső részén lévő szegélyen áthajtva tudott kikeveredni. Néhány perc múlva aztán az autós gyalogosan is visszatért a helyszínre, ahol már egy a valószínűsíthetően a Cruise állományába tartozó személy a kereszteződésben leparkolva próbálta elterelni a forgalmat a még mindig mozdulatlan önvezető járművek okozta problémától.

A lap belső üzenetekre hivatkozva arról ír, hogy nem ez volt azon az éjjelen az egyetlen gikszer. A források alapján ugyanis 90 perc alatt közel 60 járművel volt gond, mivel azok elvesztették a kapcsolatot a Cruise szerverével. Mindezt más jelentések is megerősíteni látszanak, mivel a belvárosban mintegy 20 autó okozott a műszaki hibája miatt dugót, amelyek közül néhány a zebrákon állt meg.

Ám a történet nem merül ki ennyiben. A Wired dolgozói levelekre és egyéb forrásokra alapozva úgy tudja, hogy május óta több alkalommal is megtörtént, hogy a cég elvesztette a kapcsolatot akár a teljes flottájával is. A távolról felügyelt járműveknél ez kritikus fontosságú elem, mivel így a Cruise munkatársai nem látják az autók pontos helyét, és egyáltalán nem tudnak kommunikálni a bennük utazókkal. Sőt, ahogy a fenti példák is mutatják, az sem példa nélküli, hogy ilyenkor nem tudják életbe léptetni azt a biztonsági protokollt sem, amely gondoskodna róla, hogy a meghibásodás miatt veszélyessé váló autók az út szélére állva, biztonságos körülmények között várják az emberi felmentőket.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nemrégiben mi is beszámoltunk egy korábbi, igencsak furcsa esetről. Tavasszal ugyanis a Cruise egyik autója "megpróbált meglépni" az autót igazoltatni készülő, mit sem sejtő rendőrök elől. Az ügyből végül nem lett sem bírság, sem egyéb komolyabb következmény, ám ahogy gyűlnek az ilyen esetek, úgy kérdőjeleződik meg a technológia alkalmassága a széles körű bevezetésre.

Élesben minden más

Arról egyelőre nincs hír, hogy a hatóságok mit lépnek a beszámolóban felbukkanó ügyek kapcsán, az viszont biztos, hogy ismét bebizonyosodott: egy dolog átmenni a belső teszteken, és teljesen más, amikor valamit kereskedelmi forgalomba szeretnének hozni.

A Cruise 2015 óta kísérletezik autonóm technológiájával San Francisco útjain, ám sokáig ez csak kormány mögött ülő biztonsági sofőrökkel és belső emberekkel zajlott. 2020-ban aztán megindulhattak a próbák a távolról felügyelt fuvarokkal is, idén év elején pedig már egy kisebb, "civilekből" álló tesztközönséget is bevontak a tesztbe. Ahogy a bevezetőben említettük a szolgáltatásért nyár óta már pénzt is kérhet a cég, ám a több leállás után kérdéses, mindezt meddig tehetik.

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.