A cég másfél éve indította el az olcsóbb, de hirdetésekkel tarkított szolgáltatását, amihez ezentúl házon belül fejlesztett rendszer biztosítja a hátteret.
Hirdetés
 

Tovább üti a vasat az utóbbi időben nagy lendületbe jött Netflix. A világ legjelentősebb streaming szolgáltója tegnap, egy kifejezetten a hirdető partnereknek tartott bemutatón jelentette be, hogy önálló hirdetéskiszolgáló platformot indít.

A cég nagyjából másfél évvel ezelőtt vágott bele az olcsóbb, ám reklámokkal tűzdelt csomagok értékesítésébe. A gyenge eredmények miatt leginkább kényszerből, mert korábban az ilyesmi tabunak számított a Netflixnél. A vállalat egyik 2019-es negyedéves jelentésében [PDF] például a brandet meghatározó fontos elemként hivatkoztak a hirdetésmentességre, és hamisnak minősítettek bármiféle spekulációt a reklámok beengedéséről.

Most viszont már, hogy ráléptek erre az útra, a jelek szerint tövig nyomják a pedált. Minderre jó alapot ad, hogy a felhasználók egy része valóban kedveli ezt a kombinációt. Az olcsóbb előfizetői tábor jelenleg 40 millióra tehető, ami ráadásul alig egy év alatt hízott fel 5 millióról. A szolgáltató tájékoztatása alapján azokban a térségekben, ahol elérhető ez az opció, az új ügyfelek több mint 40 százaléka választja a reklámokkal megfűszerezett változatot.

Kevés a konkrétum

A saját hirdetéskiszolgáló platformmal kapcsolatban egyelőre meglehetősen kevés a konkrét információ. Idő persze még van, hiszen a tervek szerint csak valamikor 2025 végén állítják munkába. A házon belüli rendszerrel az ígéretek szerint a partnerek "új vásárlási módokat és ismereteket szerezhetnek", illetve új eszközöket is kapnak a kampányok által generált hatás mérésére.

Mindezzel párhuzamosan a hirdetési üzletágat a Microsofttal korábban megkötött technológiai partnerség mellett további együttműködésekkel is igyekeznek megerősíteni az új rendszer élesedéséig. A nyár folyamán "a Netflix a The Trade Desk, a Google Display & Video 360 és a Magnite segítségével bővíti hirdetővásárlási képességeit".

Egyelőre tehát csak annyi bizonyos, hogy a Netflix sokkal szorosabban szeretné kontrollálni a csatornáján megjelenő reklámokat, beleértve azok mennyiségét, minőségét és formáját. A Financial Times ezzel kapcsolatban arról ír, hogy a cég több részből álló kampányokkal akar kísérletezni, ahol egy-egy reklám története a felhasználónak időben eltolva levetített epizódokból állna össze.

Konzumer tech

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.