Ahogy az korábbi nyilatkozatok alapján várható volt, a Netflix erősen dolgozik egy új, reklámokat tartalmazó ajánlaton. A streamingszolgáltató ehhez már meg is találta a megfelelő technológiai partnert. A tegnap nyilvánosságra hozott bejelentés szerint ez nem más, mint a Microsoft.
A Netflix operatív igazgatója által jegyzett rövidke bejegyzés szerint Redmond többek között azért ideális partner a feladatra, mivel kellő rugalmasságot garantál ahhoz, hogy mind technológiai, mind értékesítési oldalon biztosított legyen a folyamatos innováció. Mindeközben pedig megfelelően erős védelmet garantál a felhasználók személyes adatainak biztosítására.
Hogy pontosan mikor indulhat a jelenlegi konstrukcióknál kedvezőbb díjszabású előfizetés, az nem derül ki a bejelentésből. Gerg Peters mindössze annyit ír, hogy még nagyon a munka elején járnak, de a hosszú távú cél egyértelműen az, hogy nagyobb választási lehetőséget biztosítsanak az ügyfeleknek.
A hírek szerint a több más rivális, többek között a Google és a Comcast ajánlatával szemben vonzóbbnak bizonyuló Microsoft saját győzelmi jelentése érdemben nem hosszabb a Netflixénél. Redmond blogbejegyzése leginkább azt hangsúlyozza, hogy a Netflixen kiszolgált összes hirdetés kizárólag a Microsoft platformján keresztül lesz majd elérhető.
A partnerség elnyerésében valószínűleg sokat segített a Microsoft egy tavaly év végi felvásárlása, amikor is az AT&T-től került a szoftveróriáshoz a Xandr rendszere. A megszerzett vállalat televíziózásra kihegyezett portfóliója teljes technológiai platformként funkcionál, magában foglalva a Xandr Invest, a Monetize, a Curate és az Invest TV szolgáltatásokat. A Microsoftnak ezen felül ott van saját hirdetésvásárlási megoldása, a Microsoft Audience Network, amely a PromoteIQ kiskereskedelmi-média megoldásokat és a marketingesek számára készült Microsoft Customer Experience Platformot foglalja magában.
Lépni kellett
Korábban a Netflix meglehetősen elutasító volt a reklámelhelyezéssel kapcsolatban, ugyanakkor az elmúlt hónap nem túl kedvező fejleményei miatt ezt az álláspontot kénytelenek voltak a kukába dobni. Az idei első negyedéves jelentés után például valósággal földbe álltak a cég papírjai, mivel kiderült, hogy a várt 2,5 milliós előfizetői bővülés helyett 200 ezer ügyfelet vesztett a cég.
Mindeközben a Netflix az elmúlt években folyamatosan emelte az előfizetési díjait. A rengeteg pénzbe kerülő saját alkotások miatt ez a tendencia a jövőben sem fog változni, ugyanakkor valamiképpen meg kell állítani a tábor apadását. Ennek a problémának az egyik lehetséges megoldása lehet az olcsóbb, ám hirdetésekkel terhelt előfizetői csomag bevezetése.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak