Csütörtökön végre nyélbe ütötték a hányatott sorsú felvásárlást, a vállalat addigi vezetőit szinte azonnal ki is kísérték a Twitter San Franciscó-i központjából.

"Kiszbadult a madár" – írta tegnap Muska a Twitteren, miután lezárták a mikroblog-szolgáltató 44 milliárd dolláros felvásárlását, utalva a Twitter madaras logójára és arra a törekvésére, hogy a jövőben kevesebb korlátja legyen a hálózaton közzétehető tartalmaknak. A beszámolók szerint a Teslát és a SpaceX-et irányító üzletember azon nyomban bele is csapott a lecsóba, és a tulajdonjog megszerzését követően azonnal lapátra tette a cég felső vezetőit. Bár hivatalos megerőstés egyelőre egyik féltől sem érkezett, az amerikai lapok értesülései alapján elbocsátotta a Twitter vezérigazgatóját, a pénzügyi igazgatót, a felhasználói és biztonsági szabályokért felelős jogi igazgatót, sőt még a vállalat egyik vezető tanácsadóját is.

Musk, aki saját magát a szólásszabadság élharcosaként szereti meghatározni, világossá tette, hogy neki sem célja a platform átalakítása a gyűlölet és a megosztottság visszhangkamrájává. A felvásárlással kapcsolatos aggodalmak között ugyanis előkelő helyen szerepelt, hogy a Twitter-függő multimilliárdos nem igazán támogatja a tartalom moderálását, és nem számol a gyűlöletbeszéd vagy a közösségi médiában szított tényleges lázadások kockázataival sem. Hogy a dolog ilyen nagyságrendben már nem babra megy, azt azok az amerikai kormnyányzati törekvések is jelzik, amelyek állítólag Musk egyes üzleteinek nemzetbiztonsági felülvizsgálatára irányulnak, különös tekintettel az érintett külföldi befektetőkre.

44 milliárd dolláros szeretetcsomag

A Twitter most induló átalakításának természetesen lesznek sokkal gyakorlatibb vonatkozásai is. A tegnap óta "Chief Twit" bemutatkozással twitterező Musk célkitűzései közé tartozik a kamu profilok és a szoftverrobotok kipucolása a hálózatból, de azokat az algoritmusokat is nyilvánosan elérhetővé tenné, amelyek meghatározzák, hogy a tartalom hogyan jelenik meg az egyes felhasználók előtt. Korábban már jelezte, hogy a Twittert valamilyen "szuperalkalmazássá" alakítaná, amelyik mindenfélét kínál az átutalásoktól a vásárláson át az utazásig. Arról nem árult el részleteket, hogy mindezt hogyan valósítaná meg, de azt már közölte például, hogy feloldaná a korábbi amerikai elnök, Donald Trump kitiltását az oldalról.

A szolgáltatás jelenleg a legaktívabb felhasználók bevonásával küzd, akik létfontosságúak az üzleti teljesítményére nézve: ők a havi szinten aktív twitterezők kevesebb mint 10 százalékát teszik ki, de tőlük származik az összes bejegyzés 90 százaléka és a vállalat globális bevételeinek nagyjából fele. A hírekben szerint Musk a leendő befektetőinek hatalmas leépítéseket ígért a Twitternél, miközben máshol olyan tájékoztatásról számoltak be, hogy éppen a létszám növelését tervezi, és már év vége előtt felvenne vagy ezer új mérnököt a céghez. A Twitter hirdetőinek szóló közleményében mindenesetre arról beszél, hogy nem a haszonszerzés lehetősége motiválja, hanem "segíteni akar az emberiségen, amelyet annyira szeret."

Közösség & HR

Egyre kevésbé férnek hozzá az MI-fejlesztők a létfontosságú adatokhoz

A tartalomszolgáltatók sorra vezetik be a korlátozásokat az általuk közölt anyagok felhasználására, miközben a mesterséges intelligencia egyre többet követelne magának.
 
Általános jelenség a hazai nagyvállalatok körében, hogy a szükségesnél jelentősen többet költenek nyilvánosfelhő-szolgáltatásokra. Utánajártunk, mi a pontos helyzet, és mit lehet tenni a költségek optimalizálásáért.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.