Tamperében már a gyakorlatban is próbálgatják a tanárok munkáját támogató robotok felhasználását. A gépek az óvodásoknak számolni segítenek, az iskolásokat angolul és németül tanítják.

Az ország harmadik legnépesebb települése, tampere lesz a finnek első olyan városa, amely robotokat alkalmaz az oktatásban. Az óvodákban és az általános iskolákban megjelenő eszközök az angol és a német nyelv alapjainak elsajátításában, illetve a matematika tanításában segítik majd a gyerekeket – számolt be róla az YLE közszolgálati csatorna. A mostani tesztüzem célja, hogy a gyakorlatban is megvizsgálják egyrészt a gyerekek saját tapasztalatait, másrészt megfigyelhessék a robotokkal való interakciójukat.

Az első körben összesen négy gépet helyeznek el a kiválasztott intézményekben. A kisebbeknek matematikát tanító, bagolyra vagy tojásra emlékeztető robot (lejjebb) teljes egészében a finn AI Robots terméke, és a maga nemében a legelső telepítésnek számít. Az elemi iskola első két osztályában megjelenő, Elias névre hallgató humanoid modell (fent) szoftverét a finn Utelias fejlesztette egy francia hardvertervező partnerrel.

Nagyon belejöttek a finnek az automatizálásba

A robotokat a Smart tampere digitalizációs program keretei között rendelték meg, amelynek célja a polgárok életminőségének javítása a különféle digitális szolgáltatásokon keresztül. Az új megoldások előnyei között kiemelték, hogy a gépek értelemszerűen sosem fáradnak bele a repetitív feladatokba, és működésük külön-külön hozzáigazítható minden egyes diák egyéni képességeihez vagy aktuális ismeretszintjéhez.
 

forrás: yle.fi


Finnországban az utóbbi időben eléggé ráfeküdtek a robotikára és az automatizációra, és nem csak az okatásban, hanem számos területen a közlekedéstől kezdve az egészségügyig. A 2018-as European Robotics Forum rendezvénynek néhány nappal ezelőtt éppen Tampere adott otthont; legutóbb az előző év végén voltak tele a hírek a Lappeenranta Műszaki Egyetem kísérleti projektjével, amelyben a Zora nevű, fél méteres robotot vetették be az idősek gondozásában.

A robot képes levezényelni egy tornaórát, lehet vele barkochbázni, tud zenét játszani, sőt még sztorizik is, ha kell. A lényeg, hogy minden eszközzel aktivitásra bírja az időseket, akik a kutatók szerint pozitív visszajelzéseket adtak a Zoráról. Igaz, az ápoló személyzet állítólag sokkal kevésbé lelkesedett érte – egy korábbi felmérés szerint a robotok már a közeli jövőben az ilyen jellegű munkahelyek ötödét szüntethetik meg.

Lappföldön sofőrök nélküli tömegközlekedés épül

A finn közlekedési hatóság is nemrég jelentette be, hogy a nyár végén elkezdi tesztelni a világ legelső, digitális vezetői engedélyként működő mobil applikációját, amely a kártya formájú okmányokhoz hasonlóan alkalmas lesz a személyazonosításra, vagyis például át lehet venni vele egy csomagot a postán. Bár a plasztik kártyák teljes kiváltásához a szabályozói oldalon is jelentős változtatásokra van szükség, a tervek szerint nemsokára már egymással párhuzamosan működhet a két megoldás.

Finnországban eddig is világhírű volt a közlekedésbiztonság, nem utolsósorban a finn sofőrök vezetési stílusának köszönhetően. A helyi közlekedési minisztérium szerint az automatizáció még ezt az állapotot is látványosan tovább javíthatja, tekintve, hogy a már így is kiemelkedően alacsony számú halálos balesetek 90 százalékát emberi hiba okozza.

A kormányzat stratégiai jelentőséget tulajdonít az önvezető járművek bevezetésének, aminek Finnország az egyik úttörőjévé vált. Az ideális tesztkörnyezetnek tekintett Lappföldön például már élesben próbálgatják a sofőr nélküli autókat és buszokat, amelyek a tamperei Aamulehti napilap beszámolója szerint belátható időn belül a lappföldi közlekedés alapvető eszközeivé válhatnak.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.