Már saját maguk is úgy látják, hogy több technológiai startup vállalkozásba fektettek be sokkal magasabb árfolyamon, mint az indokolt lett volna.

Hétfőn a SoftBank Group minden idők legnagyobb, 23 milliárd dolláros negyedéves nettó veszteségéről számolt be az idei április és június közötti időszakban. Ennek oka hivatalosan az emelkedő kamatlábak és a politikai instabilitás mögött keresendő, amelyek megzavarták a globális piacokat, és alaposan próbára teszik a befektetők hajlandóságát a további nagy veszteségek viselésére. A piacon tapasztalható eladási hullám a fejük tetejére állította a korábban jól menő technológiai részvényeket is, és megtépázta a SoftBank két Vision Fund befektetési alapjának tulajdonában lévő papírok értékelését.

A japán társaság alapító vezérigazgatója korábban már ígéretet tett rá, hogy szigorítja a befektetési kritériumokat és igyekszik megőrzi a készpénzt a visszaesésből való kilábaláshoz, hétfőn pedig létszámcsökkentást is bejelentett a Vision Fund alapoknál. Most azt is elismerte, hogy az alap több induló vállalkozásba fektetett be, mint amennyit kellett volna, miközben a kiszemelt cégek erősen túl voltak értékelve. Mint kiderült, a SoftBank most egy akár 400 milliárd jenes (1,14 billió forintnak megfelelő értékű) részvény-visszavásárlási programra készül, hogy megnyugtassa a befektetőket.

Nem csak nekik nehéz

A Vision Fund portfóliójának bedőlése összességében 3,16 billió jen (23,4 milliárd dollár) nettó veszteségbe lökte a SoftBankot a legutóbbi negyedévben, ami nem csak a valaha volt legnagyobb ráfizetésük volt egy három hónapos időszakra, de különösen rosszul fest az egy évvel korábbi, 761,5 milliárd jenes nyereségükhez képest. Időközben ráadásul már kiléptek az olyan befektetéseikből is, mint amilyen az Uber vagy az Opendoor platform is volt, és amelyekből a nagyságrendet figyelembe véve jelképes nyereséget sikerült kivenniük.

A piaci folyamatokat jól illusztrálja, hogy a második Vision Fund összesen 269 cégben lévő részesedése június végén 37,2 milliárd dollárt ért, szemben a 48,2 milliárd dolláros akvizíciós költséggel. A nagy dobás állítólag most az lenne, ha sikerülne szerencsés körülmények között tőzsdére tudja vinniük a SoftBank tulajdpnában lévő ARM-et, miután nemrégiben kútba esett a csiptervező vállalat eladása az Nvidiának.

A Reuters beszámolójából egyébként kiderül, hogy ezen a területen most nem csak a SoftBankra jár rá a rúd. A vele közvetlenül versenyző Tiger Global legfontosabb befektetési alapja például 50 százalékos zuhanást könyvelhetett el az év első felében, miután alábecsülte a megugrott infláció hatásait, a Berkshire Hathaway pedig 44 milliárd dolláros negyedéves veszteséget jelentett befektetései és származékos eszközei után.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.