A közösségi platform olyan megoldásokon dolgozik, amelyek akár a közösségi visszacsatoláson keresztül erősebb kontextusba helyezné a tartalmakat, és azt is megakadályozná, hogy trollok vagy pártaktivisták rohanjanak le egy-egy topikot.

Az NBC News beszámolója alapján olyan új megoldásokat tesztelnek a Twitternél, amelyek egyértelműen felhívnák a felhasználók figyelmét a politikusok és más közszereplők által terjesztett valótlan információra, hogy a Wikipédia mintájára valamilyen közösségi visszacsatolás révén szűrnék ki a megalapozatlan vagy szándékosan félrevezető közléseket. Az egyik ilyen elképzelés szerint nagy méretű, feltűnő színű címkék jelennének meg közvetlenül az olyan tweetek fölött, amelyeket a tények ellenőrzésével folglalkozó (fact checker) szervezetek, újságírók vagy lehetőség szerint más felhasználók is ártalmasan félrevezető tartalomnak jelölnek.

A csatorna által szemlézett, állítólag kiszivárgott demó alapján a címkék tartalmaznák az ajánlott helyesbítéseket is, és ezen keresztül az olvasók maguk is beleszólhatnak majd a saját szavazatukkal. Az egyik változat szerint ezek a szavazatok súlyozva is lennének aszerint, hogy az adott felhasználó hogyan áll abban a pontrendszerben, ami a jóhiszemű kontribúciót és a "jó szomszédi viselkedést" értékelné. Ezzel a szolgáltató azt próbálná megakadályozni, hogy a trollok és a pártaktivisták lerohanjanak egy-egy topikot, és ellehetetlenítsék az olyan közléseket vagy véleményeket, amelyek szúrják a szemüket.

A kifogásolható tartalom jelentésekor mindenkinek három kérdésre kellene válaszolnia. Az első nyilvánvalóan az, hogy miért tartja félrevezetőnek a szóban forgó bejegyzést; a második, hogy sima valótlanságról, vagy a közösség szempontjából is ártalmas félrevezetésről lehet szó; a harmadik pedig, hogy a bejelentő szerint a twitterezők mekkora arányban értenének egyet az előző két észrevétellel. Ez utóbbi is ahhoz a súlyozáshoz járul hozzá, amely később már statisztikai alapon is megmutatja, hogy a felhasználó tevékenysége mennyire építő jellegű.

Csak az biztos, hogy már tesztelik a különféle ötleteket

A Twitter szóvivője a Business Insider kérdésére megerősítette, hogy a társaság több módszert is vizsgál, ami alkalmas lehet az álhírek vagy hazugságok kiszűrésére, illetve az eddiginél erősebb kontextusba helyezheti a tweeteket. Ezek közül pedig az egyik minta lenne az NBC által idézett, közösségi visszacsatolásra építő dizájn. A vállalat mindenesetre kritikus problémának tartja a dezinformációt, és más eljárásokat is vizsgál annak kezelésére. Ahogy nemrég bejelentették, új szabályokat érvényesítenek a mesterséges vagy szándékosan manipulatív tartalom jelölésére, amelyek március elején életbe is lépnek.

A cég vezérigazgatója, Jack Dorsey még tavaly decemberben tette közzé, hogy egy olyan decentralizált működési modell kidolgozásába kezdtek, amely szakítana azzal az eddigi gyakorlattal, hogy a globális internet működését mindenkire érvényes protokollok helyett a legnagyobb platformok határozzák meg önkényes módon. A munka egy nyílt szabvány kifejlesztésére irányul a közösségi médiában, amit a Twitter be is vezetne saját üzletében. A moderáció, a visszaélések vagy a félrevezető információ terjesztése mellett ebben a tekintetben a legnagyobb kihívás a hálózatok szerepének átalakulása, ma már ugyanis nem a tartalmat hosztoló vagy eltávolító rendszerekről van szó, hanem a felhasználók figyelmét irányító ajánlási algoritmusokról.

Dorsey álláspontja szerint ezek az algoritmusok nem hozzáférhető, nem visszafejthető és nem is módosítható programok, ami azt is jelenti, hogy a felhasználók nem kapnak választási lehetőséget, ennek nyomán pedig a potenciális versenytársak sem építhetnek fel velük szemben alternatívát. A közösségi médiában működő ösztönzők ugyanakkor vitára vagy akár egymás gyalázására késztetik a felhasználókat, szemben a tájékoztatással vagy a közösségi szempontból is hasznos dolgok promóciójával. A Twitter szerint azonban a korrekcióra lehetőséget adnak azok az új technológiák, mint mondjuk a blokklánc, amelyek a decentralizált megközelítést már a gyakorlatban is kivihetővé teszik, és a technikai szempontokon túl monetizációs megoldások sora is alapulhat rájuk.

Közösség & HR

Japán lesz az OpenAI ázsiai főhadiszállása

Az amerikai és japán kormányközi megállapodásokat követően a ChatGPT fejlesztője is irodát nyit Tokióban.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.