Milyen karrierút vár a vállalati IT-ban, ha valaki nőként kerül ebbe az alapvetően férfiak uralta világba. Össze lehet-e egyeztetni a magánéletet és a karriert? Van-e különbség a női és a férfi vezetők módszerei között? Erről beszélgettünk három olyan szakemberrel, akik nem informatikai végzettséggel indultak, mégis hazai nagyvállalatok IT-vezetői lettek. A CIO Klub hangos kiadásának vendége volt Majtényi Márta, a Norsk Hydro kiberbiztonságért felelős globális vezetője, Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária CIO-ja, és Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezetője.
Mindhárman pályamódosítással kerültek IT-területre. A beszélgetésből kiderül, hogy közgazdászként, sportmenedzserként mi hozta őket erre pályára. Emellett beszélnek arról is, hogy honnan ered vonzalmuk az IT-hoz, és hogyan szerezték meg a szükséges tudást.
A beszélgetés második részében a vezetői lét nehézségeiről faggattuk vendégeinket, hiszen a menedzserek világa köztudottan erősen férfi-domináns közeg, ami hangsúlyozottan igaz az informatikára. Kiderül a beszélgetésből, hogy ez mennyiben valós probléma, és mennyiben előítélet. Azt is megkérdeztük vendégeinktől, hogy látnak-e bármilyen olyan problémát, amiért azt lehetne mondani, hogy az IT-vezetői munkakör "nem nőnek való vidék", illetve szóba kerültek azok a skillek, melyek segítik a női vezetőket munkájukban.
Végül a munka magánélet egyensúlyának problémájáról faggattuk a CIO Klub három vendégét: kellett-e súlyos áldozatokat hozni a magánéletben a karrier miatt?
A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, valamint az Apple és a Google podcastplatformján is, melyeken feliratkozhat a Bitport csatornájára.
Az idei CIO Hungaryról hamarosan további előadásokat és panelbeszélgetéseket teszünk közzé a CIO Klub podcastcsatornáján, ahol a régebbi konferenciák felvételei is elérhetők.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak