8 GB RAM és 512 GB háttértár lesz a dél-koreai vállalat következő csúcsmodelljében.

Ha igaznak bizonyulnak a hivatalosan mindmáig meg nem erősített hírek, akkor a dél-koreai elektronikai konszern legújabb okostelefonjának megjelenésétől már alig két-három hónapra vagyunk csupán. A szeptember elején esedékes német IFA kiállítást megelőzve - a tavalyi bemutatkozáshoz hasonlóan -, még augusztus közepén-végén piacra léphet a Samsung Galaxy Note 9. Ez pedig július végi bemutatkozást sejtet.

Miért éppen nyáron?

A feltételezett döntés okai hivatalosan nem ismertek, így csak találgathatunk, miért lép piacra korábban az új készülék. Talán a Galaxy S9-esek defektes kijelzőjének fiaskóját szeretné feledtetni a vásárlókkal a vállalat. Amint arról beszámoltunk, míg az előző generáció esetében a bevörösödés okozott problémát, az új modell esetében az érintésérzékeléssel akadnak gondok.

De az sem kizárt, hogy a tavaly bemutatkozott iPhone X idei szériáját szeretné még inkább megelőzni a Samsung. Az Apple készüléke mérföldekkel jár előrébb az arcfelismerés területén, és ezen vélhetően az idei Note okostelefon sem tud változtatni.

Emellett a lanyha eladások is az új modell minél hamarabbi bemutatkozása mellett szólnak. A Samsung a második negyedévre vonatkozóan már korábban profitfigyelmeztetést adott ki, vagyis várhatóan csökkenni fog a szegmensből származó nyeresége a korábbi adatokhoz képest. Mindezt úgy, hogy a Galaxy okostelefonok kilencedik generációja alig egy hónapja mutatkozott be, tehát még pörgetnie kellene az eladásokat.

Ugyanakkor a fejlettebb, Bixby 2.0 névre hallgató mesterséges intelligencia használatának lehetősége minden bizonnyal fel fogja azok figyelmét is kelteni, akik az első generációs digitális személyi asszisztensek teljesítményében csalódtak. Fokozott nyelvfeldolgozási képességgel, fejlettebb zajszűréssel és alacsonyabb reakcióidővel bír a vállalat új MI-je, árulta el Gray G Lee, a Samsung Research AI Centerének vezetője.

Desktopos környezetben is helyt áll(na)

A Samsung Galaxy Note 9-cel kapcsolatos legfrissebb hírt az Ice Universe szállította. Állítása szerint a Galaxy Note 9-esek PC-ket elérő hardveres erőforrással bírnak majd, és ezalatt nem csupán a nyolcmagos feldolgozóegység meglétét kell érteni. Az Ice Universe leírása alapján a készülékek legalább egy változata 8 GB-nyi RAM-ot kap majd, belső tárolójának mérete pedig 512 GB lesz. Ezzel jelentősen rátromfolna a Galaxy S9-re, melynek "csupán" 6 GB-nyi memóriája és 256 GB tárhelye van.

Kijelző tekintetében is lesz némi előrelépés. Nem az alkalmazott technológia viszonyában (az továbbra is marad OLED), hanem a méreteket illetően. Míg a Note 8-as 6,32 inches képátlóval bír, addig a Note 9 várhatóan 6,38 inch méretű kijelzővel rendelkezik majd.

A szerény növekedésből látható, hogy a Samsung mérnökei szerint nagyjából elérték a méretnövelés észszerű határait, a már egyébként is sok kéznek túlságosan nagy készülékek nem nagyon terjeszkedhetnek tovább. Legalábbis a hagyományos értelemben vett módon; a dél-koreaiaknál ugyanis évek óta folynak az összehajtható készülékekkel kapcsolatos kutatások. Amint ezek beérnek, akár másfélszer ekkora méretű megjelenítőkre is felkészülhetünk.

Biometrikus azonosítás

Mit tud még az új Samsung Galaxy Note 9? Remélhetőleg visszaköltözik az ujjlenyomat-olvasó a hátlapról a frontpanelre. Ezúttal azonban már nem lesz dedikált gomb a funkció számára, a szenzor becsúszik a kijelző alá - ha minden teszt sikeresen zárul a tömeggyártás kezdetéig.

Ezt a képességet egyébként már tavalyra várta a piac, de a fejlesztések nem haladtak az elvártnak megfelelően, így kénytelen volt a hátsó panelre száműzni a biometrikus azonosítást a Samsung. Ez a nehézség amúgy az Apple-t is érintette; az almás vállalat azonban úgy oldotta meg a helyzetet, hogy teljes mértékben lemondott az ujjlenyomatok ellenőrzéséről, pusztán a Face ID-t használja biometrikus azonosításra iPhone X készülékei esetében.

A Samsung Galaxy Note 9 ára egyelőre nem ismert. Várhatóan az elődjével azonos árszinten debütál majd, ami 1000 dollár körüli árcédulák felbukkanását sejteti.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.