Az új, jubileumi iPhone egyik leginkább emlegetett funkciója a Face ID. Az arcfelismerésre épülő azonosítástól sokan idegenkednek, ám 2-3 éven belül minden hordozható eszközbe bekerül valamilyen biometriára épülő technológia.

Ujjlenyomat, hanghordozás, arcvonások - csak néhány azon lehetőségek közül, amelyekkel (majd') minden felhasználó rendelkezik, így a mérnökök számára biztosítja a lehetőségét egy megbízható azonosítási rendszer megalkotására. A biometrikus azonosítás már bőven nem tartozik az újdonság kategóriájába, több eszközön találkozhatott már vele az átlagos fogyasztó is. A témát viszont aktuálisan az iPhone X megjelenése melegítette fel.

Ideje arcoskodni

Ahogy az általában lenni szokott, az Apple készülékében dolgozó, arcfelismerésre épülő Face ID-tól a márka hívei elájultak, az ellendrukkerek pedig nem győztek fanyalogni. Utóbbiak rögtön komoly muníciót is kaptak, mivel a bemutatón történt egy kis malőr, amit aztán mindenki úgy magyarázott, ahogy akart. Az Apple mindenesetre állítja, hogy a korábbi, ujjlenyomatra épülő azonosításnál sokszorosan megbízhatóbb az új funkció. Míg a Touch ID 50 ezerből egyszer azonosított tévesen, a Face ID esetében egymillió próbálkozásból csúszik be egy hiba - legalábbis a gyártó szerint.

Az viszont biztos, hogy a mélységet is érzékelő Face ID-t nem lehet olyan könnyen kijátszani, mint a nagy rivális Samsung csúcsmodelljének rendszerét. A Galaxy S8-ban lévő Face Unlock funkció ugyanis egy sima fényképpel átverhető. A koreai gyártó sietett is leszögezni, hogy az arcfelismerés csak kényelmi, és nem biztonsági megoldás a készülékén, és éppen ezért ez az azonosítás nem enged hozzáférést például a fizetéshez. Szerencsére a Samsung mobiljában íriszszkennert is találunk, ami ennél sokkal komolyabb védelmet jelent. Annyival komolyabbat, hogy az átveréséhez nem elég egy fénykép, hanem egy kontaktlencsére is szükség lehet hozzá.

Nem hibátlan, nem teljes, mégis mindenhol lesz

A Gartner már évekkel ezelőtt megjósolta, hogy a biometrikus azonosítás komoly fellendülés előtt áll. Ez az előrejelzés annak ellenére igaznak bizonyulhat, hogy számos gyerekbetegségtől szenvednek a gyártók megoldásai. A biometria elterjedését az sem zavarja nagyon, hogy a biztonsági szakértők számtalanszor elmondták már, önmagában ez az autentikáció nem elegendő. Ugyanakkor ugyanezek a szakemberek azt is állítják, hogy a biometria kiválóan alkalmas lehet egy többfaktoros azonosítási eljárás egyik elemének, mondjuk egy jelszavas és egy kriptografikus biztonsági kulcs társaságában.

Utóbbi miatt pedig már nem is annyira meglepő, hogy milyen következtetésre jutott a témával kapcsolatban az Aquity Market Intelligence. A piackutató a Mobile Biometric Market Landscape elnevezésű szektorelemzése többek között megbecsülte, hogy a közeljövőben milyen arányban találni majd biometrikus azonosítási megoldást a különböző hordozható eszközökön. Ahogy az az alábbi, Statista által készített grafikonon is látszik, az okostelefonok esetében már 2019-ben eljön a százszázalékos állapot, míg az egyéb hordozható okos eszközök és a táblagépek esetében egy évvel tovább kell várni arra, hogy minden forgalomba kerülő modellen megjelenjen ez a biztonsági/kényelmi funkció.

Forrás: Statista.com

Biztonság

Évente több mint 2000 milliárd forintot tapsolunk el webshopokban

A PwC felmérése szerint a hazai online vásárlók körében egyre népszerűbbek a külföldi áruházak, de a belföldi kereslet is egészséges emelkedést mutatott az év első felében.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.