Az Amazon mégsem épít vállalati központot New Yorkban, mert a 3 milliárd dolláros költségvetési támogatás mellett szeretetre is vágyott volna. A baloldali politikusok már be is gyűjtötték az XP-ket a multicég kiszorításáért.

Az Amazon néhány nappal ezelőtt vonta vissza terveit az új, New Yorkba tervezett központjának felépítéséről, miután a vállalat a helyi politikusok és a környékbeliek tiltakozásai nyomán végül elállt a projekttől. Az eredeti döntés még az előző év végén született meg a New York egyik kerületben és a virginiai Arlingtonban indított fejlesztésekről, ami óriási területen működő, 25-25 ezer alkalmazottal működő kampuszok felállításáról szólt, és amiért egymást licitálták túl a jelentkező nagyvárosok az Amazonnak felajánlott kedvezményekkel és támogatásokkal.

Bár a beruházás az új munkahelyek létrehozása, az amazonos dolgozók saját költései és a nagyvállalat által befizetett adók miatt több mint vonzónak tűnhet egy nagy csomó település vagy régió szempontjából, ezen a helyszínen azonban nem volt ennyire egyértelmű a dolog megítélése. Bár a New York-i városvezetés és a polgárok többsége is támogatta volna a fejlesztést, sokan a kedvezőtlen ingatlanpiaci változásoktól tartottak, egyes politikusok pedig azt a 3 milliárd dolláros kedvezménycsomagot támadták, amellyel New York magához csábította az Amazont.

A médiában követhető valóságshow lett a pályázatból

A kedvezményekkel kapcsolatban másfelé is rendszeres kritika érte a vállalat gyakorlatát, mivel az elmúlt két évben gyakorlatilag körülhaknizta az Egyesült Államokat az új központok tervével, egészen bizarr módon, nyilvánosan versenyeztetve a helyi kormányzatokat. A HQ2-nek nevezett kampuszra egyébként összesen 238 település jelentkezett be – New Jersey a végén már 7 milliárd dollárral szállt volna be az eredetileg 5 milliárdos projektbe, Atlanta egyik elővárosa pedig Amazon nevű önálló települést hozott volna létre, az alapító Jeff Bezos élethosszig tartó polgármesterségével.

A kritikusok szerint a már így is egy csomó munka kárbaveszett a tömérdek sikertelen pályázat elkészítésével, az elképesztő forrásokkal rendelkező Amazon pedig utolsó fillért is kifacsarja a pályázókból, ami nem jön össze a fejlődésről és munkahelyteremtésről szóló píárral. Erre még az Apple is reflektált, amikor tavaly decemberben bejelentette, hogy maga is egy új vállalati központ építésébe kezd a texasi Austinban. Náluk a kiválasztás folyamata a nyilvánosság kizárásával zajlott, Tim Cook pedig szépségversenynek nevezte az Amazon médiaturnéját.

A vállalat New York-i visszalépését a progresszív politikusok nagy győzelemként értékelik, és trófeaként hordozzák fel-alá, mivel az Amazonnal a "környék legnagyobb vadállatát ejtették el". A kampány központi szereplője volt Alexandria Ocasio-Cortez, a demokraták új kirakatembere, a 2020-as kampányra készülő másik demokrata elnökjelölt-aspiráns, Elizabeth Warren pedig a demokrácia túszul ejtéséről beszélt, amikor a multicégek a kedvezmények formájában dollármilliárdokat zsarolnak ki az adófizetőkből. Még a HQ2 tervezett helyszínének saját képviselője, Michael Gianaris is "lehúzásnak" nevezte a társaság és a városvezetés tervét.

Nagyon tele vannak, de fizetni semmiért sem szeretnek

Az Amazon egyébként más okokból is a baloldali politikusok céltáblája, legyen szó a nemi megkülönböztetésről, az alacsony fizetésekről vagy a nagy elosztóközpontok munkakultúrájáról. Nem véletlen, hogy a társaság tavaly októberben jelentős béremelést jelentett be odahaza és az Egyesült Királyságban is, hogy valamelyest lemossa magáról a stigmákat. Ahogy mi is beszámoltunk róla, a kampány akkor annyira bejött, hogy nem sokra rá más üzletláncok is kisebb-nagyobb emelésekre kényszerültek, az Amazon pedig ideiglenesen a politikusok bezzeg vállalata lehetett.

A HQ2 ügyére visszatérve, a kritikusok szemében az volt a leginkább visszatetsző, hogy az USA egyik legértékesebb tőzsdei cége, amelyet mellesleg a világ leggazdagabb embere irányít, ilyen szintű közpénzeket – adókedvezményeket és anyagi támogatást – igényelhet saját beruházásaihoz. Az új vállalati központ emellett a városrész dzsentrifikációját is előrevetítette, miközben New Yorkban már így is nagy feszültséget okoznak a jövedelmi különbségek és a megfizethető lakhatási lehetőségek hiánya. Igaz, mások szemében ennél sokkal többet számított a beígért 25 ezer új munkahely.

Az elkaszált projekt margójára még odakívánkoznak az új kampusz pártolóinak nyilatkozatai. Az Amazon csalódottságát fejezte ki, amiért a többségi támogatás ellenére elhasalt a terv a lokális együttműködési készség hiányán. Andrew Cuomo, New York állam demokrata kormányzója ugyancsak arról beszélt, hogy politikusok egy kis csoportja a saját politikai érdekeit többre tartotta a választók javánál. Ezzel szemben a New York-i polgármester, az ugyancsak demokrata Bill de Blasio már az Amazont vette elő a program bedőlése miatt: a korábban a tervek előmozdításán dolgozó de Blasio szerint az Amazon nem foglalkozott a helyiek aggodalmaival.

A polgármester vonatkozó közleményében úgy fogalmazott: az Amazon esélyt kapott rá, hogy jó szomszéddá váljon és üzleteljen a világ legnagyszerűbb városában, a cég azonban ahelyett, hogy együttműködött volna a közösséggel, egyszerűen elhajította ezt a lehetőséget.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.