A szigetország kormánya egy sor digitális fejlesztés mellett az autonóm járművekkel végzett áruszállítást is szeretné mihamarabb bevezetni.

Önvezető járművek számára használható különleges úthálózatot szeretne létrehozni a japán kormány. Minderről tegnap, egy digitális kormányzásról és pénzügyi reformokról szóló tegnapi eseményen beszélt az országot irányító Kisida Fumio. A miniszterelnöki hivatal által kiadott összefoglaló szerint Kisida nyár végére már egy olyan alapvető tervet szeretne látni, ami kijelölné az autonóm logisztikai hálózat múködési kereteit, beleértve a lehetséges nyomvonalak kiválasztását is.

Ahogy a Register beszámolója is megjegyzi, a konkrét technológiai megvalósításról és egyéb részletekről egyelőre nem sokat lehet tudni. A kormányzati tájékoztatás szerint a terv leginkább a zsúfolt utak tehermentesítést célozz, ám a helyi média értesülései szerint a projektre részben a krónikus sofőrhiány miatt van mihamarabb szükség.

Japánban az utóbbi években általános probléma lett a munkaerőhiány, amit többek között a társadalom elöregedése váltott ki. Ráadásul egy sor politikai döntés még súlyosbítja is a helyzetet. Például a közelmúltban csökkentették a törvényileg szabályozott maximális munkaidőt, amivel az emberek életminőségének és biztonságának javítását szeretnék elérni a jogalkotók. (Így nem csoda, hogy mesterséges intelligencia bevetésével próbálják támogatni a randizást.) 

Tervek és (rém)álmok

A nagyszabású hétfői kormányzati megbeszélésen a miniszterelnök a drónok és autonóm járművek használatát általában szabályozó keretrendszerek kidolgozására is felszólította az illetékeseket. Kisida ezen felül a kormányzati szolgáltatások nagyobb mértékű digitalizálását is szeretné elérni. Ennek keretében várható a kormányzati űrlapok szabványosítása, az iskolák digitalizálása és az e-receptek bevezetése. De ugyancsak napirendre kerül a helyi önkormányzatok által használható szabványos rendszerek kidolgozása, ami a remények szerint az ottani digitalizációs folyamatokat tudná olajozottabbá tenni.

Mindez papíron szépen hangzik, de ahogy az más országokban sem ritka, Japánban is volt már rá példa, hogy a nagyívű politikai nyilatkozatokat nem fedte le maradéktalanul az, ami végül ennek kapcsán ténylegesen megvalósult. A személyi igazolványok felokosítása például egy hosszú évekig húzódó, hibáktól hemzsegő, adatszivárgással súlyosbított vesszőfutás lett, ami miatt tavaly bocsánatkérésként az illetékes miniszter több havi fizetéséről is lemondott.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.