Úgy tűnik, hogy a ByteDance nemzetközi kereskedelmi platformmá alakulna, és minden eszköz a rendelkezésére is áll ahhoz, hogy felforgassa a piacot.

A kínai The Passage a múlt hónapban számolt be róla, hogy a TikTok videómegosztó közösségi hálózat üzemeltetője, a tőzsdei megjelenés előtt álló ByteDance egy nemzetközi e-kereskedelmi rendszer elindítására készül, amely vagy önálló alkalmazások formájában, vagy a TikTok szolgáltatásba integrálva működne, és elsősorban a Kínában gyártott termékek értékesítésére koncentrálna a világ más részein. Ezt támasztja alá az a több tucatnyi, e-kereskedelmi vonatkozású álláshirdetés is, amelyeket a ByteDance jelentetett meg, és amelyek megfogalmazása szerint a TikTok ideális platform egy vadonatúj és az eddigieknél jobb e-kereskedelmi élmény létrehozására.

A munkaköri leírások egy részéből kiderül, hogy a társaság független értékesítőket keres az AliExpresshez hasonló megoldáshoz, a globális áruforgalmi adatok és nyomon követési rendszer létrehozásáért például egy szingapúri műveleti vezető lenne majd felelős. Ahogy a Business Insider riportja felhívja rá a figyelmet, a ByteDance már korábban is megvalósított befektetéseket e-kereskedelmi startégiájának megalapozásába, így odahaza januárban elindította saját mobilfizetési szolgáltatását, most pedig a jelek szerint megtenné első jelentős lépését a Kínán kívüli online vásárlási szektorban.

A lapnak nyilatkozó elemzők szerint a ByteDance mindenképpen meg akar jelenni az e-kereskedelemben, mint ahogy a legtöbb kínai üzletember is úgy gondolja, hogy a nyugati e-kereskedelmi rendszerek is elmaradottak a kínai megoldásokhoz képest. Ennek alapján általános nézet, hogy ezt a piacot alaposan fel lehet forgatni, és hogy az Amazonon vagy a Shopifyon kívül senkinek nincsenek olyan pozíciói, amelyek biztonságban lennének a diszrupcióval szemben. A ByteDance hirdetései egyébként éppen azután jelentek meg, hogy az Amazon az év elején több ezer olyan kínai kereskedőt távolított el a rendszeréből, akik állítólag hamis értékeléseket használtak, vagy megsértették a kereskedelmi platform más szabályait.

Szívesen rendelnek közvetlenül Kínából

A kereskedők közül sokan most új lehetőségeket keresnek az ügyfelek elérésére, ami nyilván a ByteDance malmára hajtaná a vizet. A beszámolók szerint néhány kisebb kínai e-kereskedő és gyártó Kínában már most is arra használja a TikTok hálózatát, hogy rajta keresztül elérje az észak-amerikai és európai vásárlókat, bár maga az alkalmazás technikailag nem elérhető a kínai alkalmazásboltokban. Ide tartozik, hogy a kínai kormányzat is fellendítené a nemzetközi online vásárlásokat, és egy határokon átnyúló e-kereskedelmi zóna megnyitását tervezi, amelyben alacsonyabbak lennének az exportált termékekre kivetett adók és más terhek.

Emellett a helyi kormányzatok is komoly összegekkel témogatják a független online áruházak beindítását, és általában arra törekednek a határokon átnyúló kereskedelemben, hogy közvetlenül Kínából értékestsék az ott előállított árucikkeket. Ezzel párhuzamosan az Amazon rengeteg kínai kereskedőt tiltott az elmúlt időszakban, így akkor is létrejött ezen a területen némi vákuum, ha az amerikai szolgáltató lépései sok esetben teljesen indokoltak voltak. Ez mindenkinek növekedési lehetőséget jelent, de a ByteDance tapasztaklata a TikTok szolgáltatás üzemeltetésében komoly előnyt jelenthet, amely segíthet a márka megkülönböztetésében akár az olyan versenytársakkal szemben is, mint amilyen az Amazon vagy az AliExpress.

Az elemzők erről szólva nem az árverseny vagy a szélesebb választék, hanem a felhasználói élmény és az interaktivitás jelentőségét emelik ki a milliárdnyi felhasználóval rendelkező TikTok jövőbeni online kereskedelmi platformjáról szólva. Bár azt nyilván nem lehet előre borítékolni, hogy ezek az emberek világszerte vásárolni is akarnak a videómegosztó közösségi hálózaton, az amerikaiakra például egyre jellemzőbb, hogy közvetlenül a tengerentúli cégektől rendelnek, és nem hagyatkoznak a hagyományos hazai kiskereskedőkre. A BI olyan hivatalos statisztikákat idéz, amelyek szerint az Egyesült Államokba importált kiscsomagok mennyisége úgy növekedett tavaly 28 százalékkal, hogy a nemzetközi postai küldemények összes forgalma eközben 19 százalékkal csökkent.

Közösség & HR

Nyilvános felhőszolgáltató lett a TikTok anyavállalata

A szolgáltatás neve Volcano Engine. Sokkal több lesz, mint egy TikTok-as-a-Service, és annál is, amit nyáron megszellőztettek.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.