Egy spanyol startup drónokkal és adatelemzéssel gyorsítaná ezerszeresére az erdőtelepítések folyamatát, miközben a költségeket a tizedére csökkentené.

A CO2 Revolution nevű spanyol vállalkozás olyan szervezeteknek vagy intézményeknek ajánlja szolgáltatásait, amelyek nagyobb földterületek fásítását tervezik – ennek oka lehet egy erdőtűz utáni újratelepítés, de akár a környezetre gyakorolt hatások, a karbonlábnyom csökkentésére tett erőfeszítések is. A cég alapítója a ZDNet-nek nyilatkozva elmondta, hogy a hagyományos módon végzett ültetés lassú és drága eljárás, amit hatékonynak sem igazán lehet nevezni – ezt a CO2 Revolution saját módszere akár az ezerszeresére gyorsíthatja, miközben a költségeket is a tizedére faragja le.

Ez számszerűen olyasmit jelent, hogy a startup egy másfél futballpályányi területtel állítólag 10 perc alatt végez, a telepítés költsége pedig minden egyes fa esetében 10 eurócent körül van. Ha mindezt összefüggésbe helyezzük, akkor a spanyol vállalkozás nem kevesebbet állít, mint hogy a megfelelő eszközökkel a kaliforniai tűzvészt követően néhány hét alatt el lehetne ültetni az új fákat a katasztrófa teljes területén. Ennek természetesen több nyilvánvaló akadálya is van, kezdve mindjárt a szabályozással, amely nem kötelezi egyértelmű és arányos kompenzációra a szennyezésekért közvetlenül felelős társaságokat.

Az intelligens mosópor után itt vannak az okos magok

A CO2 Revolution által kidolgozott eljárás először is saját adatelemző technológiával méri fel a kiszemelt terület természetes élővilágát, ezen felül az olyan adottságokat, mint mondjuk a talaj összetétele vagy a térség klímája. Mindezek figyelembe vételével a cég legyártja azokat az Iseed néven hivatkozott, biológiailag lebomló kapszulákat, amelyek a csíráztatott magok mellett tápanyagot, vizet és rovarirtó szereket is tartalmaznak, 80 százalék körülire emelve a magól nőtt csemeték túlélési esélyeit.

A kapszulákat ezután repülő drónok tartályaiba töltik (egy-egy repülő tankja akár 2500 darabot képes belőlük befogadni), a drónok pedig GPS alapú navigációval, a fenti szoftver által meghatározott módon leszórják azokat. Fontos, hogy a drónok munkáját a program eleve úgy tervezi meg, hogy azok működése összhangban legyen adott területen érvényes szabályozással.
 


Erre példa az egyik spanyol nemzeti parkban végzett projektjük, ahol korábban már sikeresen elültették az ott őshonos fák magjait egy 1200 hektáros, erdőtűz által lepusztított területen. Az ottani rendelkezések értelmében a repülő drónoknak mindig a pilóta látóterében kell lenniük, és nem lehetnek 500 méternél sem messzebb az operátoroktól, vagyis a magok elszórását is ennek megfelelően kellett végezni. A szóban forgó projektet egyébként augusztusban végezték, és a CO2 Revolution szerint a palánták azóta is kielégítően fejlődnek.

A CO2 Revolution tevékenységét nemzetközileg is ki akarja terjeszteni, és már olyan nagyszabású terveket szövöget, mint világszerte 10 milliárd fa 10 év alatt történő ültetése. Összehasonlításképpen, a fák számát jelenleg egész Spanyolország területén 7 milliárdra becsülik, vagyis a dolognak tényleg komoly hatása lehetne a szén-dioxid megkötésében. A ZDNet által megszólaltatott egyetemi professzor ugynakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a kérdésben nagyon sok függ a kiválasztott növényfajoktól és a példányok életkorától is, egy hasonló akció globális hatása pedig ugyancsak korlátozott lenne.

Piaci hírek

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.