A támadók egy primitív hibát kihasználva vehették át az uralmat a kamerával is felszerelt gépek fölött, a javítást viszont nem sieti el senki.

Néhány nap leforgása alatt több amerikai városban is robotporszívókat törtek fel, amelyeket a támadók fizikailag is képesek voltak irányítani, sőt beépített hangszóróikon keresztül trágárságokat kiabáltak a tulajdonosoknak. Az érintett robotok azok a kínai gyármányú Ecovacs Deebot X2 modellek voltak, amelyekkel kapcsolatban 2023 végén egy fehér kalapos hekker már kimutatta, hogy nagyon könnyű feltörni azokat, mivel a kapcsolódó alkalmazásban tárolják a felhasználók PIN-kódját.

Így a megfelelő technikai tudás birtokában lényegében bárki hozzáférhet a kódokhoz és távolról vezérelheti a robotporszívókat még a gyári visszaállításukat követően is. A mostani esteről beszámoló ausztrál ABC News egy másik szakember segítségével demonstrálta is, hogy miként lehet kihasználni az Ecovacs gépek sebezhetőségét, mondjuk élőben nézelődni a gépek irányítható kameráján keresztül. A gyártót állítólag több forrás is tájékoztatta már a problémáról.

Az ABC News szerint így is meglepetést okozott náluk, amikor egy amerikai ügyvéd kapcsolatba lépett velük a megkergült robotporszívója miatt, a vállalat ugyanis azt állította, hogy korábban már javította a hibákat. A csatorna által felkért szakértő azonban megerősítette, hogy bőven lenne még mit befoltozniuk: a támadók továbbra is hozzáférhetnek a kamerával felszerelt robotok felvételeihez, és – ahogy legutóbb kiderült – akár szólhatnak is rajtuk keresztül a felhasználókhoz.

A gyártónál nem izgatták fel magukat

Az egyik idézett esetben rasszista káromkodásról volt szó, de könnyű belátni, hogy a kamera és a távirányító beállításaihoz való hozzáféréssel ennél súlyosabb károkat is lehet okozni – amelyeke a dolgok jelenlegi állása szerint csak úgy lehet elkerülni, ha valaki be sem kapcsolja a takarítógépet. A cikkből ugyanakkor kiderül, hogy az Ecovacs részéről sem volt zökkenőmentes a panaszkezelés, amennyiben látszólag nem is tudtak a korábban már jelzett és kijavított problémákról.

Egyik válaszukban például elvetették a hekkelés lehetőségét, és "credential stuffing" támadásokat valószínűsítettek, amelyek lényege, hogy a hekkerek gyengébben védett felületekről szereznek belépési adatokat, és azokkal kísérleteznek más helyeken, ahová esetleg sikerül belépniük ugyanazokkal a jelszavakkal. Mint kiderült, ilyesmiről szó sem lehetett, sőt az ABC News-nak nyilatkozó felhasználó arról is beszámolt, hogy lényegében letagadták előtte a korábbi, hozzá hasonló eseteket.

a kép forrása: abc.net.au

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.