Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztató anyagokkal segít. Az ügyvédek szerint továbbra is sok a nyitott kérdés.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közleményben erősítette meg, hogy július 1-étől kötelező lesz a polgári peres eljárásokban az elektronikus kapcsolattartás a gazdálkodó szervezetek, a jogi képviselővel eljáró peres felek, valamint a közigazgatási szervek számára.

Az Országgyűlés tavaly december 15-én fogadta el a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény azon módosításait, amelyekkel elektronikus csatornákra terelte a bíróságokkal történő kapcsolattartást.

A lehetőség három éve adott

Polgári perekben egyébként 2013. január 1-től van lehetőség az elektronikus kapcsolattartásra, azaz arra, hogy a felek a papíralapú beadványok mellőzésével terjeszthessék elő beadványaikat, illetve elektronikus csatornákon tarthassanak kapcsolatot a bíróságokkal. A júliustól változó szabály a jogi képviselő nélkül eljáró természetes személyekre továbbra sem lesz kötelező, de a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró peres felek, valamint a közigazgatási szervek már csak az elektronikus csatornákat használhatják. Az e-perekkel csökken az ügyfelek papírmunkája, valamint a postaköltség.

Az OBH közleménye szerint a három év alatt összesen 444 polgári per indult elektronikusan és a bíróságokra 2502 elektronikusan benyújtott beadvány érkezett.

Az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges űrlapokat a www.birosag.hu oldalról lehet letölteni. Az oldalon részletesen ismertetik is az e-perekkel kapcsolatos tudnivalókat. Az oldalon az E-PEREK 2016 menüpont alatt külön is összegyűjtötték az ügyféleke tájékoztatását szolgáló anyagokat. Itt találhatók többek között az egyes pertípusokhoz kapcsoló részletes leírások és nyomtatványok. Emellett az ügyfelek arról is tájékoztatást kapnak, hogy milyen módon tudják megfizetni az elektronikus eljárási illetéket és melyek a rendszer használatához szükséges gyakorlati tudnivalók.

A peres felek az Ügyfélkapun keresztül küldhetik el beadványaikat, míg a hivatalok a Hivatali Kapun (HKP) keresztül intézhetik elektronikusan ügyeiket.

Az OBH közleménye hangsúlyozza: a bírósággal történő elektronikus kapcsolattartás jogszabályban meghatározott rend szerint működő, zárt adattovábbítási rendszer, amely kizárja, hogy az adatokhoz jogosulatlan személyek hozzáférjenek. A jogi képviselőknek, a gazdálkodó szervezeteknek, a közigazgatási szerveknek öt hónapjuk van arra, hogy felkészüljenek az új rendszerre, és elsajátítsák a használatát.

Az OBH a bírák és az igazságügyi alkalmazottak felkészülését, oktatását a Magyar Igazságügyi Akadémia keretein belül biztosítja.

A problémák továbbra is léteznek

Mint azt a témával foglalkozó korábbi cikkünkben írtuk, a rendszer működésével kapcsolatban a Magyar Ügyvédi Kamara több kifogást is megfogalmazott, az Ars Boni jogi szaklap pedig részletesen is elemezte, milyen technikai és jogi problémái vannak az életbe lépő rendszernek. Megkérdeztük a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Irodát arról, hogy érzékeltek-e előrelépést a ezen a téren. Dr. Kelemen Dániel irodai tag elmondta, a Kamara 2015 novemberében elsősorban a rendszer technikai feltételei és a jogalkalmazók számára szükséges felkészülési idő hiányával kapcsolatban jelezte aggályát. Ezekre mindezidáig nem érkeztek megnyugtató válaszok, megoldások, így elmondható, hogy a korábbi felvetések, kérdések ma is éppúgy relevánsak, mint voltak tavaly novemberben.

"Ami a konkrét aggályokat, így különösen a párhuzamosan létező és alkalmazandó nyomtatványokat illeti, a kérdés továbbra is releváns, azaz jelenleg is kérdés a Kamara részéről, hogy a jelen szabályok szerint egyszerre akár több ezer párhuzamosan fejlesztett nyomtatványt kell-e használni, amit különböző honlapokról kell letölteni. E kérdés különösen a közigazgatási perek kapcsán lehet problémás. A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti keresetlevelet az első fokú közigazgatási szervnél kell ÁNYK program útján és elektronikus aláírással ellátva benyújtani. Erre az OBH még nem rendszeresített egységes nyomtatványt, nem biztosított az egyablakos ügyintézés sem. A Kamara ezért mindenképpen a nyomtatványok egységesítését, továbbá az egyablakos ügyintézés bevezetését javasolja" – mondta lapunknak Kelemen Dániel.

"Továbbra sem ismert a jogalkalmazók számára, hogy lesz-e és ha igen, milyen időtartammal lehetőségük arra, hogy a rendszert, a nyomtatványokat kipróbálják.Továbbra is kérdéses a beadványokkal kapcsolatos méretkorlát mértéke, így olyan alapvető technikai kérdések nem tisztázottak, hogy miként lehet a beadvány (akár több száz, ezer oldalakról van szó) mellékleteit darabolni – sorolta a problémákat a szakember.

Mint mondta, a nyomtatványok hibájából adódó eljárási és jogi felelősségi kérdések is nyitottak még. Így nem tudni, vajon hibás nyomtatvány esetén a közigazgatási szerv hiánypótlásra felhívhatja-e az eljáró ügyvédet (különös tekintettel az anyagi jogi határidőkre), továbbá az sem tisztázott, vajon ki felel azért, ha az ügyvéd által szabályszerűen benyújtott nyomtatvány az eljáró szervhez vagy OBH-hoz módosulva érkezik meg.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.