A legutóbbi három negyedévben folyamatosan csökkent a leszállított vékonykliensek száma az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban az IDC kutatása szerint. Ez olyan mélypont, ahonnan már csak felfelé vezet az út. Az EMEA-n belül azonban nagyok az eltérések az eddigi eredményekben, és még nagyobbak a közeljövő kilátásait illetően.
Rosszabb, mint a válságban
A jelentés külön kiemeli, hogy Nyugat-Európában 2015 második negyedévében a csökkenés nagyobb volt éves összevetésben, mint a globális pénzügyi válság kellős közepén, 2009-ben. Csak Nyugat-Európát nézve ugyanis 19,2 százalékkal kevesebb egységet szállítottak le, mint egy éve. Az alacsony olajárak ellenére ugyanis nagyon halvány volt a régióban a gazdasági növekedés, így nem volt elég ösztönző arra, hogy a vállalatok megújítsák az IT-eszközparkjukat.
A helyzeten az sem segített, hogy az euró folyamatosan leértékelődött a dollárral szemben, amely visszavetette a vékonykliens-importot.
Ugyanakkor a kutatók úgy látják, ez már olyan mélypont, amely után ha lassan is, de emelkedni kezd a piac, különösen az év utolsó negyedévére várnak a kutatók komolyabb fellendülést az értékesítésben.
Oroszország húzza le Kelet-Közép-Európát
Közép-Kelet-Európát azonban továbbra is elkerüli a növekedés. A közép-kelet-európai régió teljesítményét elsősorban az orosz piac bizonytalansága veti vissza. Oroszország ugyanis a régió piacának a legnagyobb súlyú szereplője. A rubel azonban folyamatosan gyengül a dollárral szemben, ráadásul az orosz gazdasági és politikai helyzet az IT-importőröket is elbizonytalanította. Az IDC erre a régióra további csökkenést jósol, és csak jövő év második negyedévére vár növekedést.
A Közel-Keleten és Afrikában néhány egyedi projekt biztosította a piac növekedését. Ezeknek köszönhetően gyakorlatilag a teljes EMEA-n belül csak ez a régió tudott felmutatni némi növekedést az általános visszaesés közepette. Ugyanakkor az év hátralevő részében éves összevetésben nehéz lesz tartani ezt a tendenciát, mivel a tavalyi harmadik negyedévben a régió kiemelkedően teljesített.
A globális vállalatikliens-piacot (thin és terminal) az IDC ez évi első negyedéves adatai szerint a Dell vezeti a HP és az Ncomputing előtt. A Dell és a HP azonban messze a legerősebb szereplő ezen a piacon, a két vállalat piaci részesedése összesen ugyanebben az időszakban 55 százalék volt még úgy is, hogy 2014 első negyedévéhez képest a HP elveszítette a piac 5 százalékát. Piaci részesedése ugyanis 2014 első negyedévéhez képest 30,5-ról 25,3 százalékra csökkent.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak