A Microsoft a nyáron már a harmadik, IT-biztonsági területen működő céget szerezte meg, ahogy az incidensek szaporodásával a vállalat is egyre nagyobb hangsúlyt helyez az ilyen irányú fejlesztésekre.

A Microsoft szerdán jelentette be, hogy felvásárolja a CloudKnox Security IT-biztonsági céget. A 2016 óta működő kaliforniai startup több olyan multi-cloud jogosultságkezelő platformot fejleszt, amely hatékonyan védi ügyfelei kritikus felhőinfrastruktúra-erőforrásai és identitásait, összességében pedig segít a vállalati megrendelőknek csökkenteni a cloud alapú erőforrásokhoz való hozzáférések mennyiségét.

A tranzakció pénzügyi részleteit ezúttal sem hozták nyilvánosságra, de a felvásárlás újabb lépést jelent a Microsoft biztonsági üzletágának kibővítésében, amelyre a társaság az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektet a Windows és más termékei biztonságosabbá tételéért. A Microsoft még januárban közölte, hogy biztonsági üzletága az elmúlt 12 hónapban több mint 10 milliárd dollár bevételt hozott, ami több mint 40 százalékos éves növekedést jelent, ezzel pedig megelőzi a többi termékcsoport forgalmának bővülését.

A CloudKnox szoftvere együttműködik a Microsoft Azure publikus felhőszolgáltatása mellett az Amazon és a Google felhőivel is együttműködik. Fő rendeltetése szerint azonosítja és akár el is távolíthatja az alkalmazottak vagy a virtuális identitásokat aktívan nem használt engedélyeit, és figyelmeztetéseket jelenít meg az ezekkel összefüggő szokatlan tevékenységekről.

Lépést kell tartani a hekkerekkel

A Microsoft hivatalos blogja a vállalat egyik alelnökét idézi, aki ismét kifejtette, hogy a felügyelet nélküli felhőszolgáltatások (például a virtuális gépek) szaporodásával a szervezetek is egyre nehezebben tudják ellenőrizni, hogy kinek milyen jogosultságai vannak velük kapcsolatban. Szerinte a szaporodó kritikus biztonsági incidensek is azt mutatják, hogy a rosszindulatú szereplők hatékonyan használják ki a rosszul kezelt, privilegizált hozzáféréseket.

A Sunnyvale-ben működő CloudKnox a LinkedIn adatai alapján 58 alkalmazottal működik, korábbi befektetők között pedig ott találhatjuk mások mellett a Dell Technologies Capitalt is. A starup június eleje óta a harmadik olyan informatkai biztonsági vállalkozás, amelyet a Microsoft felszippantott: másfél hónappal ezelőtt az IoT és beágyazott rendszerek biztonságával foglalkozó ReFirm Labs felvásárlását jelentette be, július közepén pedig a cloud biztonsági szoftvereket fejlesztő RiskIQ-t szerezte meg több mint félmilliárd dollárért.

Ahogy akkor írtuk, a Microsoftnál egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biztonsági fejlesztések a felhős, a hálózati vagy a végponti alkalmazások területén, nyilván nem függetlenül az utóbbi időszakban tapasztalt, a vállalat termékeit is érintő, nagy horderejű kibertámadásoktól. Ehhez a Microsoft mára nagyon erős biztonsági csapatot épített: jelenleg már 3500-an dolgoznak a cégnél ezen a területen, így többek között a Threat Intelligence Center nevű kiberbiztonsági laborban, ahol főként az államilag szponzorált hekkertámadások felderítésére koncentrálnak.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.