A brit versenyfelügyeletnek állítólag nem az Nvidia-ARM felvásárlás piaci hatásaival lenne problémája, hanem nemzetbizonsági aggályok miatt vizsgálja a tranzakciót.

Az Nvidia tavaly szeptemberben jelentette be, hogy megállapodott a japán SoftBankkal az ARM felvásárlásáról. A 40 milliárd dolláros tranzakció iparági rekordnak számított, de annál is komolyabb hatással lenne a csipgyártó szektorra, hogy az ARM bármely piaci szereplőnek licenceli értékes technológiáját, ha az kifizeti a vonatkozó díjakat – ezzel azonban az egyik ügyfele tette volna a céget a kosarába, ami nem feltétlenül volna pozitív változás a szegmens egészséges működésére nézve.

Ahogy akkor írtuk, az akvizíció azonnal felvetett egy politikai jellegű problémát is: mivel az ARM az Egyesült Királyság iparának egyik koronagyémántja, a brit Munkáspárt képviselői azonnal elkezdték félreverni a harangokat. Az ellenzéki politikusok aggodalmai alapján a privát szektor K+F kiadásainak 2 százalékát adó vállalatnál a felvásárlással elveszhet a brit hangsúly, ami azért is érdekes, mert az ARM 6500 munkavállalója közül nagyjából 3000 ember dolgozik az Egyesült Királyságban.

A felvásárlás nagyságrendjére és várható hatásaira való tekintettel a brit versenyhatóság (Competition and Markets Authority - CMA) elé került az ügy, ahol a kulturális miniszter kezdeményezésére jelentés készül az üzlet feltételezett versenyellenes következményeiről. Bár az Nvidia már megígérte, hogy az üzletet az Egyesült Királyságban tartja, és még több alkalmazottat is felvesz, sőt egy új mesterségesintelligencia-központot is telepítene Cambridge-be, az már világos, hogy a tranzakció nem elsősorban a gazdasági szempontokon akadhat majd fenn.

Még sokáig húzódhat az ügy

A CMA vonatkozó jelentése kiemeli ugyanis a nemzetbiztonsági aggályokat, a Bloomberg bennfentes értesülései szerint pedig egyre inkább benne van a pakliban, hogy az Egyesült Királyság végül megakadályozza majd a felvásárlást. A végső döntés meghozatala előtt egy alaposabb vizsgálatra is sor kerül, de az már most látszik, hogy a közeljövőben semmiképpen sem fognak rábólintani az Nvidia üzletére.

Az amerikai csipgyártó ismét közölte, hogy továbbra is együttműködik a szabályozási folyamat kidolgozásán az Egyesült Királyság kormányával, várja a kérdéseket, és mindent megtesz, hogy megoldja az esetleges problémákat. A Bloomberg szerint azonban az akvizíció, még ha engedélyt is kap a folytatásra, valószínűleg szigorú feltételekkel jár majd. Az Nvidia nemzetközi riválisai közül egyébként már többen is felajánlották, hogy befektetnek az ARM-be, ha ez segít a vállalat függetlenségének megőrzésében.

A dolog súlyát jól mutatja, hogy eddig világszerte több mint 160 milliárd csipet gyártottak az ARM tervei alapján a legkülönbözőbb felhasználásokra és eszközökba. A vállalat az elmúlt időszakban AI-gyorsító csipek terveivel is kijött a neurális hálózati adatfeldolgozáshoz, ami különösen fontosnak tűnik az Nvidia számára; az említett, Cambridge-be tervezett MI-központ jelentőségét is egyrészt az adná, hogy a helyszínen már nagy jelentőségű startupok működnek a mesterséges intelligencia kutatásában, másrészt az amerikaiak egy új, ARM/Nvidia alapú szuperszámítógépet telepítene oda, amely a világ egyik legerősebb rendszere lenne ebben a kategóriában.

Piaci hírek

Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére?

A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.