Az üzleti életben dolgozók szeretik hangoztatni, hogy az üzleti élet olyan, mint a kvantumfizika, elsajátításához évekig kell tanulni. Valójában ez közel sincs így – nyugtatja azokat az akadémiai szférában dolgozó kutatókat Jared Friedmann, az Y Combinator (YC) partnere, akik szeretnének vállalkozást alapítani a kutatási eredményeik monetizálására.

Friedmann, aki először startupperként, a Scribd alapítójaként került kapcsolatba az YC-vel, valószínűleg tudja, mit beszél. Az egyik legjelentősebb akcelerátor-befektető cég portfóliójában ugyanis legalább 75 olyan spin-out (vagy spin-off) cég van, ami valamilyen egyetemi kutatásból nőtt ki. Emellett Friedmann is rendszeresen találkozik olyan, az akadémiai szférában dolgozó kutatókkal, hallgatókkal, akik vállalkozás indításán gondolkodnak. Tapasztalatait terjedelmes írásban foglalta össze. Kitér a technikai részletekre is (tulajdonjog felosztása, szabadalmak, licencek, az egyetemmel való viszony stb.), de talán ennél is érdekesebbek azok a tévhitek, amiket írásával el akar oszlatni.

Ha egy kutatócsapatnak sikerült eldöntenie, hogy mikor lép ki a piacra az egyetemi labor biztonságából – erre Friedmann sem tud észszerű szabályt –, el kell dönteni azt is, hogy a csapatból ki megy a vállalkozói szférába, és ki marad. Mivel a csapat összetétele nagyban meghatározza a majdani sikert, érdemes leszámolni néhány tévhittel.

Tévhitek az emberi tényezőről

1. tévhit, hogy a cégalapítás mellett lehet folytatni az egyetemi karriert. Nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Ha azonban a kutatásban részt vevők egyike sem akarja felcserélni az egyetemi pozícióját a bizonytalan vállalkozói létre, a spin-outnak kevés esélye van a sikerre, ezért ezt a fontos döntést előbb vagy utóbb meg kell hozni. Persze ha valaki épp diploma/PhD-védés előtt áll, akkor legyen túl azon, a cégalapítás annyit biztosan várhat.

2. tévhit, hogy szükség van külső, profi menedzser a cégvezetésre. Az akadémiai szférában dolgozók hajlamosak azt hinni, hogy profi menedzser kell a sikerhez. Csakhogy az igazán jók nem mennek el egy olyan ötlet fázisú céghez (kis pénz – kis foci), amihez még finanszírozó sincs. De Friedmann szerint még akkor sem lenne jó ötlet külsős profit behozni cégvezetőnek, ha fel lehet fogadni bárkit. Ebben a fázisban az lesz a legjobb vezető, aki maga is nyakig benne volt a kutatásokban. Ő sokkal több energiát tesz abba, hogy a vállalkozás sikeres legyen. Ráadásul neki van meg az a domain-ismerete, ami ebben a szakaszban sokkal fontosabb, mint bármilyen általános üzleti skill.

Van még egy szempont, amiért ez fontos. Az egyetemi kutatólaborban előállított termék általában nem piackész. Amikor kikerül a laborból, és találkozik a való élettel, mindig kiderül, hogy jócskán kell még rajta dolgozni, hogy értékesíteni is lehessen. Ehhez olyan cégvezetőre van szükség, akik belülről ismerik a kutatás-fejlesztés teljes folyamatát. A felmerülő problémák többségét egy külső menedzser nem lesz képes megoldani.

3. tévhit, hogy kell üzleti tapasztalattal rendelkező ember az alapítók közé. Az első időszakban (olykor pár évben) jellemzően kevés az "üzleti tevékenység", amire meg szükség van, azt úgyis magára szedi az, aki viszi a céget – véli Friedmann. Az YC által finanszírozott akadémiai spin-outok többségénél a vezetőknek nincs tapasztalata az üzleti életben. Friedmann itt oda is csíp a menedzsereknek a bevezetőben említett megjegyzéssel: az üzleti élet nem kvantumfizika.

Persze a fenti három pont egyikére sem lehet fekete-fehér, igen-nem választ adni. A neves kockázati befektetőnek, Ben Horowitzmak sincs erre kész receptje, sem a cégvezetés, sem a cég gondolkodását meghatározó alapító-menedzsment csapat esetében. Utóbbinál szerinte nagyon figyelni kell, hogy meddig kap elsőbbséget a vezetésben a mérnöki szemlélet, és honna kell prioritást kapnia az üzletnek.

Tévhit a pénzről

És végül a 4. tévhit: először össze kell szedni a pénzt, és csak utána kell kilépni az egyetemi keretek közül egy már forrásokkal rendelkező cégbe. Ez természetes vágy, hiszen senki sem hagyja ott szívesen a biztosat a bizonytalanért. Csakhogy a kockázati befektetők ritkán finanszíroznak így spin-outokat. Ha jó, piacérett az ötlet, sokszor akkor is több mint egy év kell, hogy a cég készen álljon a tőkebevonásra. Addig vagy saját és pályázati forrásból, vagy angyalbefektetők, akcelerátorok kis pénzeiből kell gazdálkodnia.

Ha valaki ezt nem vállalja be, gyakran a 22-es csapdájába kerül: az alapítók várnak a befektetőre, hogy feladhassák az egyetemi munkájukat, a befektetők viszont arra várnak, hogy az alapítók higgyenek annyira az ötletükben, hogy hajlandók érte kockázatot vállalni. Az ideális az, véli Friedmann, ha néhányan kilépnek az egyetemről, céget alapítanak, és egyikük lesz a cégvezető. Érdemes megőrizni a kapcsolatot azokkal is, akik maradnak az akadémiai szférában (társalapítóként bevonni őket), mert sok mindennel tudják segíteni a céget.

A teljes írást az Y Combinator blogján lehet elolvasni.