A rendszer támogatása néhány nap múlva megszűnik, azonban elképzelhető, hogy a Windows 7 még a Windows XP-nél is nehezebben adja majd meg magát.

A Windows 7 hivatalos támogatása alig több mint egy hét múlva, január 14-én szűnik meg, formálisan lezárva a Microsoft asztali operációs rendszerének évtizedes karrierjét. A Net Applications év végi adatai szerint azonban így is még a PC-k több mint negyede futtat Windows 7-et világszerte, a windowsos gépek között pedig a 30 százalékot is meghaladja a kivezetésre váró operációs rendszer részesedése. Az amerikai Computerworld felhívja rá a figyelmet, hogy az elmúlt időszak trendjeit alapul véve még január legvégén is várhatóan 29-30 százalékos lesz a ráta, ami több mint 440 millió Windows 7-es eszközt jelentene.

Ugyanígy az OS részesedése 2021. január 31-ére 280 millió körüli szintre olvadna, vagyis úgy néz ki, hogy a támogatás megszüntetése után több mint egy évvel is a számítógépek 18-19 százalékán még Windows 7 működik majd. A mostani helyzet nagyban hasonlít arra, ami a Windows XP-vel is történt: leszámítva mindazokat, akiket nem érdekelnek a biztonsági frissítések, helyenként egyszerűen azért nem állnak át újabb verzióra, mert ehhez ugyancsak új, harmadik féltől származó alkalmazásokra vagy célgépekre lenne szükség.

Amit nem mutatnak a webes statisztikák

Nem véletlen, hogy az egészségügyben például még az XP is valamelyest tartja magát, egyszerűen azért, mert nincs lehetőség több millió dollárért lecserélgetni a berendezéseket az új rendszer kedvéért. Ide tartozik, hogy a Net Applications statisztikájában egyelőre nem szerepelnek a kizárólag a belső céges folyamatokban működő gépek, és még évekig nem is igen szerepelnek majd, amíg fut a Microsoft kiterjesztett biztonsági frissítéseket (ESU) biztosító programja.

Ezt figyelembe véve valószínűnek tartják, hogy a Windows 7 szívósabban fog kapaszkodni még az XP-nél is, különös tekintettel a Microsoft a Windows 10-zel radikálisan megváltoztatott szolgáltatási modelljére. Sőt, ahogy arra már korábban is figyelmeztettek, egy WannaCry-szintű fertőzés esetén a gyártó ismét rákényszerülhet, hogy a Windows 7-hez is általánosan elérhető, rendkívüli frissítéseket adjon ki. Ebben a tekintetben a Windows 10 jövő év elejére prognosztizált, 80 százalék körüli részesedése sem lenne annyira érdekes, összehasonlítva mondjuk a Windows XP 2007 februári, 90 százalék fölötti arányával.

Az említett statisztikából egyébként kiderül, hogy a Windows 7 és a Windows 10 részesedése ma már szinte teljesen együtt mozog, vagyis az egyik csökkenése a másik ugyanolyan arányú növekedésével jár. A Windows 10 az évet 54,62 százalékon kezdte, szemben a Windows 7 26,64 százalékával, emellett a Windows 8.1 is még a térképen van 3,63 százalékkal. A teljes 2019-es évben a Windows XP részesedése 74 százalékkal, a a Windows 8.1 20 százalékkal, a Windows 7 pedig 28 százalékkal csökkent, miközben a Windows 10 nagyjából 39 százalékot erősödött.

Piaci hírek

Önvezető kamionoknak szánt úthálózatot tervez Japán

A szigetország kormánya egy sor digitális fejlesztés mellett az autonóm járművekkel végzett áruszállítást is szeretné mihamarabb bevezetni.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.