A nyílt forráskódú tárolási termékek és az azokkal dolgozó csapatok is átkerülnek az IBM storage üzletágába.

Szervezetileg is az IBM része lesz a Red Hat tárolási részlege. A tegnapi bejelentés értelmében a Ceph Storage, az OpenShift Data Foundation (ODF), a Rook és a NooBaa is IBM-es termékként folytatja. A megoldásokkal foglalkozó csapatok szintén kék zakót kapnak. Az IBM storage üzletágának vezetője, Denis Kennelly úgy értékelte, hogy a változással az iparág legteljesebb és legerősebb szoftveresen definiált tárolási portfóliója jön létre.

Mint az IBM közleménye írja, a cél az, hogy a két vállalat egységes alkalmazás- és adattárolási lehetőséget kínáljon ügyfeleinek mind on-premise, mind a felhőben. Az IBM Spectrum Fusion alapja a jövőben az ODF lesz. A változástól azt remélik, hogy az IBM javítja pozícióit a Kubernetes platform egyre jelentősebb piacán, és begyorsul az IBM hibridfelhő-alapú tárolási stratégiájának megvalósítása. Denis Kennelly külön kiemelte, hogy a Red Hattől átvett termékek továbbra is nyílt forráskódúak maradnak.

Joe Fernandes, a Red Hat hibrid platformokért felelős alelnöke szerint az IBM és a Red Hat portfóliójának egyesítésével mindkét vállalat ügyfelei nyernek, és jóval magasabb szintű tárolási megoldáshoz fognak jutni, mintha külön-külön alkalmaznák a két vállalat termékeit.
 

A Blocks&Files összefoglaló ábrája a változásról (kattinson a képre a nagyobb mérethez)

A Red Hat ODF lényegében egy olyan felhőnatív megoldás, amely kombinálja a tárolást, azt adatmenedzsmentet és az adatvédelmet. A megoldásban a Ceph nevű szoftverkomponens végzi az objektum-, blokk- és fájltárolási feladatokat, a NooBaa absztrahálja a tárolási infrastruktúrát hibrid többfelhős környezetekben, valamint adattárolási szolgáltatáskezelési eszközöket biztosít. A Rookkal lehet elvégezni több tárolási szolgáltatás hangszerelését.

Egységes tárolás vastól konténerig

Mint a Blocks&Files írja, az új felállásban az IBM ügyfelei egy konzisztens hardver-agnosztikus tárolási szolgáltatáscsomaghoz jutnak, amit bare metal, virtualizált és konténeres környezetekben egyaránt tudnak alkalmazni.

A szoftverek és munkatársak átköltözését az év végéig be akarják fejezni. A nem készpénzes ügylet persze jogilag részleges felvásárlás, annak ellenére, hogy a Red Hat hivatalosan 2019 óta az IBM leányvállalata. A nyílt forráskódú modellt sikerre vivő vállalat utána is megmarad önálló entitásként.

Az áthelyezett termékek értékesítésében nem lesz változás: a Red Hat-partnerek továbbra is értkesíthetik a Red Hat OpenShift Platform Plust, amelynek része marad az OpenShift Data Foundationt. Azok az ügyfelek, melyek most akarnak maguknak Red Hat OpenStacket, továbbra is megvásárolhatják hozzá a Red Hat Ceph Storage-ot. A közlemény szerint az OpenShift- és OpenStack-előfizetéssel rendelkező ügyfelek számára az átalakítás nem hoz változást.

Az IBM azt ígérte, hogy a Red Hat megoldásokkal felturbózott termékeit várhatóan 2023 első felétől tudja majd szállítani.

Cloud & big data

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.