Az OpenAI szuper felkészült technológiai vezetője szerint nem is kár azokért a munkahelyekért, amelyeket megszüntetnek a mesterséges intelligencia miatt.

Tán meghaltok páran, de ilyen áldozatra hajlandó vagyok – mondja a Shrek gonosz nagyura a vállalkozó kedvű lovagoknak, akiket elküldene a sárkányhoz, hogy megküzdjenek vele az ő nevében. Persze ami az animációs filmben jó poén, a valóságban már kevésbé az, pláne, ha az OpenAI egyik vezetőjétől jön: a Fortune üzleti magazin nemrég szúrta ki, hogy a vállalat CTO-ja, Mira Murati hasonló módon kommentálta egy beszélgetés során azokat az aggodalmakat, amelyek egyre erősebbek a mesterséges intelligencia szerepével kapcsolatban a kreatív munkahelyek és más állások megszüntetésében.

Egyes kreatív munkakörök talán megszűnnek, de lehet, hogy eleve nem is kellett volna létezniük – mondta Murati a június elején közölt interjúban. Ehhez hozzátette, hogy általában sok munkakörben lehet majd változásokra számítani az MI alkalmazásával meg fog változni, és véleménye szerint a szigorúan ismétlődő feladatok lesznek azok, amelyeket a technológia kiválthat. Ezek természetesen homályos előrejelzések, mint ahogy azok is, hogy a mesterséges intelligencia milyen sok új állást hozhat létre, de az előrejelzések nagyjából ebbe az irányba mutatnak a nagy nyelvi modellek fejlődésével kapcsolatban.

A Futurism beszámolója például a brit IPPR agytröszt jelentését idézi, ami egy "közelgő munkaügyi apokalipszisre" figyelmeztet. Ennek alapján a legnagyobb veszély a belépő szintű, részmunkaidős és adminisztratív pozíciókra leselkedik, illetve az "ismétlődő kognitív feladatokat" érinti, mint amilyenek az ügyfelkapcsolati és a call centeres munkák. Emellett persze már más területeken, így a zenészek, a fotósok, a dizájnerek, az újságírók vagy az illusztrátorok között is komoly feszültséget kelt a jogvédett anyagok felhasználása és átláthatatlan feldolgozása, ami az eredeti források kiváltását is lehetővé teheti.

Megfelelő embert a megfelelő helyre

Bár az érintett technológiai vezetők megnyilatkozásaira eddig is jellemző volt az automatizálásról vetített rózsaszín köd, vagy az átlátszó maszatolás a felelősség, az elszámoltathatóság és a díjazások kapcsán, Murati nyilatkozata ezen belül is új szintet képvisel. Ma már elég egyértelmű, hogy a generatív mesterséges intelligencia nem azért jelent fenyegetést sok munkahelyre, mert jobban dolgozik, hanem azért, mert olcsóbb. A kommentárok azonban itt sem mulasztják el megjegyezni, hogy a generatív MI fejlesztése éppen azoknak a produktumoknak a felporszívózására épül, amelyek előállítóit az OpenAI egyik vezetője most kiválthatónak és feleslegesnek nevezi – némileg ellentmondva annak a reklémszövegnek is, hogy az MI fő célja az emberi tevékenység támogatása.

Érdekes adalék, hogy tavasszal Murati pont ebben a témában lépett rá a gereblyére, amikor a The Wall Street Journalnak nyilatkozva arra a kérdésre kellett volna válaszolnia, hogy az OpenAI szöveg-videó generátora, a Sora tanításában támaszkodtak-e a YouTube-ról származó tartalomra. A vállalat CTO-ja "nem volt benne biztos", hogy erre sor került-e, amiből megint kiderült, hogy a C-szintű vezetői feladatok között is bőven lenne lehetőség az automatizálásra. A YouTube vezérigazgatója mindenesetre úgy reagált a dologra, hogy az ilyesmi a szolgáltatási szabályok egyértelmű megsértését jelentené.

Közösség & HR

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.