Tavaly a Fortune 500-as cégek vezérigazgatói átlagosan majdnem 16 millió dollárt kerestek, nem számítva azokat a részvényalapú és más bónuszokat, amelyek a 350 legnagyobb amerikai vállalatnál például már két évvel ezelőtt is a 28 millió dollár közelébe növelték éves díjazásukat. Ez alapból több százszorosa a legtöbb alkalmazottjuk fizetésének, az óriáscégek esetében pedig tényleg karikatúraszerűen torzulnak el az arányok. Az Amazon vezérigazgatójának 2021-es jövedelme például 213 millió dollár volt, ami csaknem 6500 átlagos amazonos dolgozó együttes keresetének felel meg.

Eközben előfordul, hogy a csúcsvezetők látványosan félremenedzselik a világ legnagyobb vállalatait, érdemi következményekkel viszont nem igazán kell szembesülniük, miközben egy alsóbb szintű munkavállalót simán lapátra tesznek, ha a jövedelmezőség visszaeséséhez vezető döntéseket hoz. A témát a végtelenségig lehet cincálgatni, a The Hustle cikke azonban felvet egy legalább ennyire érdekes kérdést: ha ugyanezek a vezetők éppen azt vizsgálják, hogy miként válthatnák ki alkalmazottaik munkáját robotokkal és autonóm rendszerekkel, akkor mi a helyzet az ő feladataikkal?

A válaszhoz nyilván azt kell tisztázni, hogy pontosan mi az, amiért a vállalatok fizetnek ezeknek az embereknek. A legtöbb vezérigazgató elsődleges feladata ugyanis az üzleti növekedés ellenőrzésével kapcsolatos, és a tapasztalat azt mutatja, hogy tennivalóik többsége kiszervezhető. És ha ez így van, akkor miért csak emberekre lehetne kiosztani az elintéznivalóikat, miért ne lehetne azokat a mesterséges intelligencia segítségével automatizálni? A cikk szerint az egyetlen dolog, amelyben az MI egyértelműen ügyetlenebb lenne, az a részvényesek meggyőzése a saját nélkülözhetetlenségéről.

Annyi biztos, hogy majd meglátjuk

A The Hustle anyaga olyan adatokat idéz amelyek szerint 2006 és 2015 között lényeges különbség mutatkozott a legjobban és a leggyengébben fizetett CEO-k vállalataiba irányuló befektetések hozama között, mégpedig az utóbbiak javára. Ennek egyik oka pedig a szerző szerint az lehet, hogy a vezetői fizetési struktúrák arra ösztönzik a vezérigazgatókat, hogy rövid távú profitra törekedjenek a hosszú távú növekedéssel szemben. Azonban még ha a lehetséges is lenne, hogy valahol a MI teljesen leváltson egy vezérigazgatót, az valószínűleg így is elbukna a társadalmi normákon.

A lap az OECD munkaközgazdászát idézi, aki úgy látja, hogy ha a egy szervezeten belül egy vezetői és egy belépő szintű pozíció is automatizálhatóvá válik, akkor a munkáltató továbbra is a belépő szintű munkavállalót engedné el először, mert a vezetőknek tulajdonított értékek meghaladják szinte bármely más dolgozóét. Bár a cikkből kiderül, hogy egyes becslések szerint már most is a vezérigazgató munkájának 30-40 százaléka automatizálható lenne, a CEO alapvetően "vállalati kabalaként" szolgál, ezt pedig "meglehetősen mesterségesintelligencia-biztos" pozíciónak tartják.

Maguk a munkavállalók persze nem feltétlenül így látjáka helyzetet, és mások mellett Jack Ma, az Alibaba társalapítója is azt jósolta, hogy az MI érzelemmentes hatékonysága végül utat talál majd a "sarokirodákba". (A kínai NetDragon játékfejlesztő például már "virtuális vezérigazgatóként" alkalmaz mesterséges intelligenciát, ami általános menedzsmentfeladatokat lát el.) A generatív MI felfutásával korábban nem automatizálható munkaörök is érzékennyé válnak a gépesítéssel szemben, a szellemi munkások helyzete ráadásul nem feltétlenül úgy változik, ahogy azt az ember gondolná.