A generatív MI fejlődésével a munkaerőpiacon is régi tételek dőlnek majd meg, ráadásul a szellemi munkások helyzete nem is feltétlenül úgy lesz nehezebb, ahogy azt az ember gondolná.

Az automatizálás terén elért áttörések miatt évek óta téma, hogy ez milyen instabilitáshoz vezet a kékgalléros munkavállalók, vagyis a fizikai munkakörökben dolgozó szak-, betanított- és segédmunkások körében a feldolgozóiparban és más ágazatokban. Bár a dolog egyesek szerint legalább annyi új munkahelyet teremthet, mint amennyit megszüntet, ma már érdemi kutatásokat találni róla, hogy az erőltetett robotizálás növeli ugyan a termelékenységet, de a fejlődő gazdaságokban könnyen vezethet alacsonyabb bérekhez, munkanélküliséghez, sőt népességcsökkenéshez is.

Eközben a szellemi munkakörökben dolgozókat kevésbé riogatták az állásuk elvesztésével vagy akár a szakmájuk megszűnésével: inkább a szükésges rugalmasságról és a gépi intelligencia döntéstámogató szerepéről volt szó, amelynek révén az MI nem helyettesíteni, hanem kiegészíteni fogja a megfelelően felkészült dolgozókat. Legalábbis ez volt a helyzet a generatív mesterséges intelligenciában tapasztalt áttörésekig, amelyek már azt vetítik előre, hogy az MI akár a kreatív területen és magasabb fizetéssel járó, főiskolai végzettséget igénylő pozíciókban is alkalmas lehet egy nagy csomó ember helyettesítésére.

Lesz lehetőség, csak nehéz lesz élni vele

A The Atlantic összeállítása ezzel kapcsolatban az MIT egyik professzorát idézi, aki a foglalkoztatás és a technológiai változások szakértőjeként a korábban nem automatizálható munkák érzékenységéről beszél a gépesítéssel szemben. Eszerint a haladás az ilyen területeken lineáris és kiszámítható volt: a lépéseket mindig az emberi felhasználó határozta meg, a gép pedig követte az eljárást, nem tanult és nem improvizált. Az MI csúcsfejlesztései viszont már kezdenek látványosan eltérni a megszokott iránytól, ettől pedig a méregdrága diplomák sem feltétlenük védenek meg senkit.

Ahogy a nemrég kipattant CNET-ügyből vagy a ChatGPT különféle felhasználásaiból kiderült, az algoritmusok egyelőre közel sem működnek hibátlanul. Annál viszont már most is sokkal jobbak, mint amire korábban bárki számított, és most csak a szöveggeneráló MI-eszközök kézenfekvő felhasználásairól beszélünk. A fejlesztések azonban számos, hagyományosan fehérgallérosnak elkönyvelt piacot érintenek a számítástechnikától az egészségügyig. Ugyan sok speciális pozíció marad továbbra is az emberekre, és az MI sokat segíthet a szaktudás jobb felhasználásában (vagyis a szakosdásban), ezeket a specialista pozíciókat nagy versenyben lehet csak megszerezni. A küzdelem pedig annál élesebb lesz, hogy a belépő szintű állások kerülnek majd legelőször a gépek kezébe, vagyis nehezebb lesz megszerezni a továbblépéshez szükséges tapasztalatot.

Részletek a The Atlantic oldalán »

Közösség & HR

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.