Az újságírói is ember, így megesik, hogy hibázik. A CNET csendben végzett kísérletéből viszont kiderült, hogy egyelőre az algoritmusokkal sem járnak jobban az olvasók.
Hirdetés
 

Nagyjából egy hete szúrta ki egy online marketinggel foglalkozó twitterező, hogy az elsősorban végfelhasználóknak szóló technológiai témákat publikáló CNET mesterséges intelligencia (MI) bevetésével kezdte feldúsítani kínálatát. Mint kiderült, a portál november óta kísérletezik ezzel, kifejezetten pénzügyi tartalmak előállításánál.

A hír aztán gyorsan végigfutott a neten, sokan kifogásolva az online lap titkolózó gyakorlatát. A CNET ugyan nem titkolta teljesen a projektet, de azért mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen elsőre nyilvánvaló az olvasó számára, hogy éppen egy algoritmus kotyvasztotta anyagot lát. A lap enigmatikusan csak CNET Money Staff megjelölés alatt tette közzé ezeket az összeállításokat, és csak a szerzőre kattintva derült ki, hogy ez egy olyan cikk, amelyet alapvetően egy MI gyártott. Igaz, az emberi faktort így sem váltotta ki teljesen a program, hiszen az írást megjelenés előtt - elvileg - még egy szerkesztő is átnézte.

Korrekciós pályán

A CNET jó ideig nem reagált a projekt részleteit firtató megkeresésekre. A csendet végül egy főszerkesztői jegyzet törte meg pár napja. Ebben Connie Guglielmo érdekes módon a transzparencia fontosságát is hangsúlyozza az ilyen jellegű kísérleteknél, ami a fentiek ismeretében minimum kérdéses a CNET ügyében.

A főszerkesztői tájékoztatás alapján eddig összesen 78 MI-anyag készült tavaly november óta, amelyeket a kritikákra reflektálva eztán csak CNET Money szerzői néven jelenítenek meg. Az algoritmustól származó tartalomra való felhívást pedig alapértelmezetten feltűntetik az ilyen cikkek bevezetőjében.

Guglielmo szerint a CNET azért kezdett kísérletezni az MI-vel, "hogy kiderüljön, a technológia segíthet-e az elfoglalt munkatársaknak abban, hogy 360 fokos perspektívából tudósítsanak a témákról". A projekt keretében többek között arra keresték/keresik a választ, hogy "vajon az algoritmus hatékony segítséget jelent-e abban, hogy a nyilvánosan elérhető tények felhasználásával a leghasznosabb tartalmakat hozzák létre, hogy közönségünk jobb döntéseket hozhasson?".

Mint kiderült, a rövid válasz egyelőre az, hogy nem.

Az algoritmus is ember

Az alapvető pénzügyi témákkal, befektetési lehetőségekkel foglalkozó, gép generálta gyorstalpalók átnézésekor ugyanis kiderült, hogy azok között bőven találni olyat, amelyik súlyos tévedésekkel van tele. Egy kamatos kamatokról szóló cikkben például az szerepelt, hogy ha 10 ezer dollárt helyzünk el egy évente 3 százalékot fialó megtakarítási számlán, akkor egy év múlva 10 300 dollár lesz a nyereségünk. (Miközben valójában csak 300 dollárt kerestünk.)

A CNET az egyre több helyen kimutatott bakik hatására kénytelen az összes eddig készült ilyen anyagot újra felülvizsgálni, ami remélhetőleg már elegendő lesz ahhoz, hogy valaki ne a lap összeállításai alapján hozzon pénzügyileg káros döntéseket.

A projekt arra mindenesetre tökéletesen alkalmas volt, hogy rávilágítson az MI generálta szövegek jelenleg meglévő hiányosságaira. Bár a mostanság valóságos pánikot keltő ChatGPT és társai már egészen értelmes, nyelvtanilag helyes mondatokat tudnak alkotni, de ezek mélyebb összefüggéseit, és a leírtak valóságtartalmát már nem feltétlenül képesek megérteni, ellenőrizni.

Cloud & big data

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.