A befektetők azonnal reagáltak: a negyedéves jelentés után 5 százalékkal estek a vállalat részvényei.

Közzétette február végével zárult negyedévének eredményeit az Oracle. Nettó árbevétele 12,4 milliárd dollár lett, amely 18 százalékkal magasabb, mint az előző pénzügyi év azonos időszakában (10,5 milliárd). A profit viszont csökkent: a tavalyi  2,3 milliárd dollárral szemben most csak 1,9 milliárd maradt a kasszában, ami 18 százalékos romlás. Ez részvényenként 1,22 dollár, ami jobb az elemzői várakozásánál (1,20 dollár). A vállalat hangsúlyozta: az erős dollár is rontotta a profitabilitását. Összességében a Reuters is úgy értékelte, hogy bár a hibrid munkavégzés térnyerése segítette a bevételek növekedését, az erős dollárt az Oracle is megszenvedte.

A vállalat operatív szinten is rontott. Működési eredménye 3,3 milliárd dollár, 15 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál (3,8 milliárd). Jelentősen nőttek ugyanis a vállalat működési költségei. Míg egy éve 6,7 milliárd dollárt költöttek, addig a legutóbbi negyedévben 37 százalékkal többet, 9,2 milliárdot. Két fontos terület működési költségei is drasztikusan emelkedtek: a felhőszolgáltatások és licenctámogatás soron 52 százalékkal szerepel több kiadás, mint egy éve (közel 2 milliárd ment erre), míg a szolgáltatások soron 81 százalékos az emelkedés éve szinten. Utóbbi szegmens bevételei egyébként közel hasonló mértékben, 74 százalékkal nőttek. De például a felhőszolgáltatások és licenctámogatás csupán 17 százalékkal hozott többet, mint egy éve.

 
Oracle Q3/2023
Infogram

 

Mindig van jó hír

Szerencsére a befektetők most sem maradtak jó hírek, pozitív üzenetek nélkül. Safra Catz az elemzői konferenciahíváson mindenekelőtt azzal dicsekedhetett – joggal –, hogy a felhős bevételek 45 százalékkal nőttek. A növekedés ráadásul nagyjából azonos volt az infrastruktúra-szolgáltatásoknál (IaaS) és az alkalmazásszolgáltatásoknál (SaaS).

Ebbe a növekedésben már a 2021-ben megvásárolt, egészségügyi informatikai rendszereket fejlesztő Cerner eredménye is vastagon benne van. A Cerner nélkül számítva a növekmény 28 százalék. Ugyanakkor a vállalat arra számít, hogy a következő negyedévek során újabb jelentős ügyfeleket tudnak szerezni az egészségügy területén. Larry Ellison elnök (és főtechnológus) is ezt jósolta az elemzőknek.

Catz előrejelzése szerint a negyedik negyedévben a bevételek 15-17 százalékkal nőnek, a Cernerrel együtt számolt felhős üzlet pedig 53 százalékkal bővül (az egészségügyi cég nélkül is 30 százalék fölött lehet a növekedés, de csak állandó árfolyamon számolva).

Cloud & big data

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.