Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság azt vizsgálja, lehet-e autó kijelzőjén videójátékot játszani. Az autó természetesen a Tesla.

Unalmasnak tartja autópályán vezetni? Választhat, hogy például Sky Force Reloadeddel vagy pasziánsszal üti el az időt... Már ha Teslája van. Az AP hírügynökség számolt be arról a vizsgálatról, amit emiatt a lehetőség miatt indított az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration).

Az amúgy köztudott volt, hogy lehet játszani a Tesla érintőkijelzőjén, sőt már olyan játékok is megjelentek, amiket az autó kormányával és pedáljaival lehet irányítani (pl. a Beach Buggy Racing 2: Tesla Edition, videós beszámoló itt). Ezzel lehet elütni az időt például az autó töltésekor.

Egy portlandi újságíró, Vince Patton azonban olyan videókat is talált a YouTube-on, amiken Tesla-sofőrök menet közben játszottak. Azt azonban egyelőre nem sikerült kiderítenie, hogy ezt a lehetőséget pontosan mikor, melyik szoftverfrissítésével engedélyezte a gyártó.

Patton számára, bár maga egy 2021-es Tesla Model 3 boldog tulajdonosa, ez a lehetőség újdonság volt, ezért egy zárt parkolóban kipróbálta, és játszott egy Sky Force Reloadedot meg néhány parti pasziánszt, miközben körözött. De akár a neten is böngészhetett vezetés közben. Mivel az újságíró szerint ez életveszélyes, NHTSA-hez fordult, kérve a lehetőség betiltását.

Tárgyalunk... valamiről...

Az AP megkereste a hivatalt, de az NHTSA szóvivője részleteket nem, csupán annyit árult el, hogy egyeztetnek a funkcióról a Teslával. Emellett felidézte az amerikai járműbiztonságra vonatkozó törvény idevágó passzusát, amely tiltja olyan járművek értékesítését, amelyek tervezési hibái indokolatlan biztonsági kockázatot jelentenek. (Itt nem tervezési hibáról van szó.) A Tesla pedig értelemszerűen nem válaszolt, mivel nincs is PR részlege, miután azt az iparágban egyetlenként tavaly felszámolta - mintegy deklarálva, hogy a jövőben nem kíván szóba állni a sajtóval.

Az NHTSA egyébként már vizsgálja a Tesla jelenlegi Autopilot rendszerét, illetve teszteli azt a szoftverét is, amely teljes önvezetést ígér, valamint elemzi az interneten keresztüli szoftverfrissítés lehetséges biztonsági kockázatait. Ami a jelen esetet illeti, az NHTSA azt nyilatkozta, hogy kiadott egy nem kötelező ajánlást a gyártóknak, amely segít meghatározni, hogy egy adott funkció zavarja-e menet közben az autó vezetőjét. És ha igen, akkor azt az ajánlás szerint közlekedés közben le kell tiltani.

Jelenleg egyébként meglehetősen gyakori oka a halálos közlekedési baleseteknek, hogy valami elvonja a vezető figyelmét. 2019-ben a halálos baleseteknek csak a 9 százalékát sorolták ebbe a kategóriába (3100 baleset), de biztonsági szakértők szerint valójában a balesetek sokkal nagyobb aránya vezethetők vissza erre.
 

Vince Patton bemutatja: Sky Force Reloaded a Teslában


A videójáték aktiválásakor amúgy a Tesla rendszere rákérdez, hogy utasként aktiváltuk-e a játékot, de azt már nem ellenőrzi, hogy igazat mondunk-e. Patton szerint egyébként a játék akkor is zavarja a sofőrt, ha a mellett ülő utas játszik, mert ugyanazon a kijelzőn jelennek meg az autóra vonatkozó információk, csak jóval kisebb helyen, és zavaró környezetben.

Egy autóbiztonsági nonprofit szervezet vezetője azt írta az AP-nek, hogy számára nem kérdés: biztonsági kockázat, ha a vezető mellett ülő utas játszik. Szerinte az NHTSA közelmúltbeli nyilatkozataiból azt lehet kiolvasni, hogy a Tesla funkciója mind szellemében, mind betű szerint sérti az NHTSA vezetők figyelmének elterelésére vonatkozó irányelveit és a törvényt.

A hivatalnak egyébként jogában áll ezeket a járműveket hibásnak nyilvánítani és visszahívásukat kérni.

Konzumer tech

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.