Ma már világszerte használják, van saját internetes múzeuma, és naponta legalább 5 milliárd darabot olvasnak be: ez a vonalkód, amely épp 40 éve indult világhódító útjára.

A cél a termékazonosítás automatizálása

A probléma a kereskedelemben merült fel: hogyan lehet gyorsítani a pénztárnál a termék árának a bevitelét a pénztárgépbe? Természetesen automatizálással. A pénztárgépeknél a termékazonosításra már 1934-ben történtek kísérletek, de az első vonalkód jellegű azonosító rendszert csak a második világháború után, 1949-ben adták be szabadalmaztatták. A  Norman J. Woodland és Silver Bernard nevéhez fűződő, egyébként csak három évvel később bejegyzett szabadalom még kör alakú azonosítóra épült, amit Bulls-eye-nak neveztek el. Ők egyébként egy kísérleti beolvasót is építettek, amiből azonban nem lett kereskedelmi termék.

Az azonosítási elv első alkalmazója egyébként az Association of American Railroads volt, ahol már a mai vonalkódhoz hasonló, színes vonalakból álló kódrendszerrel azonosították az észak-amerikai vasúthálózatban közlekedő vasúti kocsikat.

Az igazi áttörést és a világméretű elterjedést azonban a kiskereskedelmi rendszerekbe történt meghonosítása hozta el. Ehhez azonban ki kellett dolgozni egy könnyen előállítható, és nagy hatékonysággal beolvasható kód formáját. Ez George Laurer nevéhez fűződik, aki az IBM-nél – egyébként a Bulls-eye-t is jegyző Woodlanddal – végül kidolgozta a vonalkód jelenlegi formáját. Csupán érdekesség, hogy ebből gyakorlatilag egy fillért sem látott, az általa kidogozott vonalkódot ugyanis sem ő, sem az IBM nem szabadalmaztatta. Pedig a közben az RCA-hoz került Bulls-eye megbukott a gyakorlati alkalmazásban.

Tesztelik az első vonalkód-beolvasót az amerikai Kroger lánc egyik áruházában

Az 1949-ben szabadalmaztatott kör alakú azonosítót Laurer éppen azért cserélte vonalakra, mert úgy találta, hogy a vékony vonalakból álló körök nyomtatáskor könnyen elmaszatolódhatnak, ami nehezíti a leolvasást (a valóságban ez is okozta a Bulls-eye bukását). A vonalaknál viszont nincs ilyen probléma, és a beolvasás még gyengébb nyomatról is nagyon biztonságos. Így lehetett Laurer találmánya az ún. Univerzális Termékazonosító Kód (UPC – Universal Product Code).

40 éve működik

Az első vonalkódot 1974. június 26-án olvasták le az Ohio állambeli Troy városának egy szupermarketében egy Wrigley’s Juicy Fruit márkájú rágógumiról. Innentől pedig viharos gyorsasággal terjed el az egész világon.

Szinte nincs olyan iparág, ahol ne alkalmaznák termékazonosításra, -nyomonkövetésre. A kereskedelem pedig egyszerűen elképzelhetetlen vonalkód nélkül. Amellett, hogy gyorsítja a számlázás-fizetés folyamatát a kereskedelmi egységekben, összefűzi a kereskedelem teljes folyamatát a késztermék előállításától a végfelhasználóhoz jutásig.

Nemzetközi szervezet felügyeli a szabványt

Ahhoz, hogy a termékazonosítás és -nyomonkövetés a globálisan is alkalmazható legyen, szükség volt az azonosítók szabványosítására. Ezt a GS1 szabványügyi nonprofit szervezet felügyeli, melyet 1974-ben alapítottak az Egyesült Államokban élelmiszer- és más fogyasztási cikkek szektorainak gyártói és kiskereskedői. A szervezet feladata az volt, hogy szabványos termékazonosítási eljárásokkal és fejlesztésekkel segítse az elosztási lánc hatékonyságának fejlesztését.

A QR kódban sokkal több információ tárolható (fotó: ikaros.cz)

A jelenleg brüsszeli központtal működő szervezetnek jelenleg 111 országban van nemzeti tagszervezete. A GS1 Rendszert közel 1,5 millió cég használja különböző ágazatokban a világ 150 országában. Ennek a rendszernek csak egy – igaz a legismertebb – eleme a vonalkódos azonosítás, de szervezet foglalkozik QR kódos és RFID-s azonosító megoldásokkal is.

Magyarország 30 éve van jelent a GS1. Elődjét, az EAN Irodát 1984-ben alapították a vonalkód technológia népszerűsítésére.